Sövény és sövény között persze nagy különbség lehet, hiszen sokféleképpen alkalmazható a kertben. Annak számít a kizárólag esztétikai értékéért ültetett alacsony bukszusciráda és az emeletnyi magas, sűrű, örökzöld tujafal is. Vannak a sövények között szigorúan kötött geometriai formák szerint nyírtak és sorba ültetett, természetes növekedésű bokrok is. Van, amelyik a portól, a zajtól és a kíváncsi pillantásoktól véd, és akad olyan is, amelyiknek egyetlen „haszna” a virága. Összekapcsolja őket, hogy a növényeket, egyenes vagy íves vonal mentén, a kiterjedésüknél kisebb tőtávolsággal ültették, egy, vagy akár több sorban.

 

Ahogyan minden növényt, a sövényt alkotó egyedeket is a fajukra jellemző igények szerint kell ápolni. Nem szabad megfeledkezni például az öntözésükről! A sűrűn ültetett növények – különösen a nagyobb termetűek – nem jutnak mindig elég csapadékvízhez, hiszen gyökereik nem körkörösen szövik át a talajt. Az egymás mellett álló növények versengenek az erőforrásokért, a másik elől szívják el a nedvességet, veszik fel a tápanyagokat, és sokszor árnyékolják is a „szomszédot”. Nem szabad tehát megnyugodni, ha egy kis eső megnedvesíti a talaj felszínét: ez a gyepnek esetleg elég lehet, a sövénynek azonban valószínűleg nem. Ugyanígy kell megközelíteni a tápanyag-utánpótlás kérdését is.

 

Mediterrán sövények kavalkádja

 

Sok helyütt sövény szegélyezi a kerítést, elválasztva az utcát a kerttől. Ezeknél számolni kell a téli sózás következményeivel! A latyak gyakran a kerítés tövébe koncentrálja a kiszórt só jelentős részét, innen bemosódik a növények alá, és olyan problémákat okozhat, amelyekre a kert többi részén nagyon kevés esély mutatkozik. Amikor éppen nem sózzák az utcákat, akkor a sövények a port és a füstöt nyelik az utca felől, nem is beszélve a kutyák ürülékéről. Ahhoz hogy ezeket a negatív hatásokat a növények károsodás nélkül átvészeljék, valóban mindent meg kell adni nekik, amit csak a kertész megadhat.

 

A sövényekkel kapcsolatos legáltalánosabb és látványossága miatt talán legkedveltebb feladat a nyírás. Kevés olyan növénysor létezik, amely hosszú távon megmaradhat az egyedekre jellemző természetes alakban, sokkal gyakoribb a nyírás szükségessége.

 

A sövény nyírásával két célt érhetünk el: szándékaink szerint módosíthatjuk a kinézetét, illetve alakíthatjuk belső szerkezetét. Sajnos a két célt egyszerre ritkán lehet szolgálni, kompromisszumot kell kötni. A növények rendszeres metszése erőteljes bokrosodásra ösztönzi őket, aminek következtében sűrűsödik a sövény, és egyre jobban zár már a legalsó zónában is. A fiatalkortól történő rendszeres visszametszés azonban késlelteti a növekedést, azaz később érik el a növények az áhított magasságot. De mire elérik, tömött és homogén állományt alkotnak.

 

Bonyolult díszsövény

 

Gyakran elkövetett hiba, hogy a sövényt addig hagyja növekedni tulajdonosa, míg az általa ideálisnak vélt magasságot el nem éri, akkor aztán a kívánt magasságban elkezdi vágni a nyurga ágak végeit. Így csak kusza, alul és felül is ritkás állomány érhető el, amely semmilyen szempontból nem felel meg az elvárásoknak.

 

A sövény vágásánál több módszer is alkalmazható. Amíg fiatal a növény, és kevés, de vastagabb ágat kell megkurtítani, addig jól jön a metszőolló és a sövénynyíró. A beállt sövénynél aztán a nyírás inkább már finom alakítássá szelídül, aminek ideális eszköze lehet a motoros sövénynyíró. Ezzel a szerszámmal egyszerűbben lehet a nagyobb felületeket szépen kialakítani, ráadásul itt már nem vastag ágakkal kell megküzdeni, hanem csak fiatal gallyakkal.