Értékmentés a Svábhegyen
„Magas szintű lokálpatriotizmussal társult szakértő természetszeretete, hagyománytisztelete, a természeti és épített környezet értékeinek védelme, megőrzése iránti elhivatottsága szeretetre méltó, ugyanakkor szívós, küzdőképes személyiséggel társult” – mondta a két évvel ezelőtt elhunyt dr. Berczik Árpádné Wolf Máriáról laudációjában dr. Bácsy Zsolt képviselő. Az önkormányzat családvédelmi és szociális bizottságának elnöke felidézte, hogy Berczikné – aki 1952-től nyugdíjazásáig biológiát és földrajzot tanított a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában – a 80-as években, nyugdíjasként, a környezetvédelem problémáival kezdett foglalkozni.

 

1990-ben újjászervezte a Svábhegyi Egyesületet, amelynek elnöki tisztét haláláig betöltötte. 1994–1998-ig önkormányzati képviselőként és a környezetvédelmi bizottság elnökeként is a Hegyvidék természeti és épített értékeinek védelméért tevékenykedett. Értékteremtő és tudatformáló munkájáért – egyebek között a rendszeresen szervezett történeti sétáiért – 2002-ben a kulturális örökség minisztere Schönviser István-emlékéremmel tüntette ki. Berczik Árpádné, és az általa vezetett Svábhegyi Egyesület sokat küzdött a régi épületek, villák, kertek, egyházi emlékhelyek, ipartörténeti emlékek megőrzéséért, különösen a Svábhegyen, de a Hegyvidék más részein is.

 

„Harmónia és szeretet áradt belőle” – vallotta Berczik Árpádnéról a kerület polgármestere, aki szerint az ő munkája az otthonteremtésről szólt: arról, hogy legyünk otthon a világunkban, az utcánkban, a Hegyvidéken. Pokorni Zoltán a posztumusz díszpolgári címmel járó oklevelet és kitüntetést az elhunyt díjazott férjének, dr. Berczik Árpádnak adta át.

 

Pokorni Zoltán adta át az oklevelet Regőczi atyának

 

Hivatása a szeretet
„István atya sok-sok kicsiny gyermeket vezetett, háromszázzal együtt is élve, akik közül többen választották a papi hivatást” – mutatta be Dobos Marianne közíró vitéz Regőczi István atya életének egy részletét. Mint elmondta: gyermekotthonokat épített, és fenntartotta azokat a szintén általa épített templomok mellett. Többször letartóztatták mindezért, éveket töltött internálótáborban, börtönbe is zárták. Az élete, ahogyan az írásaiban is olvashatjuk, azt bizonyítja, hogy „kisgyermeknek kell maradni a jó Isten előtt”. Vagyont soha nem gyűjtött – emelte ki Dobos Marianne –, miközben százmilliókat bízott kezére Ura, azokat Istennek tetsző célokra fordította, önmaga szinte Szent Ferenc-i szegénységben élte, éli életét.

 

Pokorni Zoltán az atya által összekovácsolt közösség jelentőségét hangsúlyozta. „Közösség nélkül nem tudunk élni. Sok politikai, gazdasági, kulturális gondunk gyökere a természetes, eleven, hús-vér emberi közösségek gyengesége, hiánya, az elszigeteltség és a magányosság” – jelentette ki a polgármester. Úgy vélte, nem a bulvársajtó által kitalált celebekre, hanem olyan tisztelhető, szerethető emberekre van szükség a Hegyvidéken is, akik a tekintélyükkel összetartanak bennünket.

 

„Egyedül Istené a tisztelet, a köszönet, a hála” – így foglalta össze hivatása jelmondatát Regőczi István. Kiemelte, hogy alap nélkül társadalmat, jövőt építeni nem lehet – ez az alap pedig a kereszténység. Mind mondta, nincs nagyobb erő, hatalom ezen a világon, mint az igaz, hívő hitből fakadó imádság, mert csak azzal lehet elnyerni Isten irgalmát, kegyelmét. Regőczi atya szerint a helyes úttól eltávolodott ifjúságot újból meg kellene tanítani imádkozni és templomba járni, vallás nélkül ugyanis nincs jövője a magyarságnak.