hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2009 - XXXIX. évfolyam 18. szám
kiegyensulyozott

Kiegyensúlyozott gazdálkodást folytat az önkormányzat

A kerület gazdálkodása kiegyensúlyozott, a fejlesztési célú kiadások aránya magas, a napi likviditási helyzet pedig országos viszonylatban is nagyon jó. Ez derül ki az Állami Számvevőszék átfogó jelentéséből, amelyet a hegyvidéki önkormányzat gazdálkodásáról készített.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 2002 óta minden nagyobb önkormányzatnál négyévente legalább egyszer vizsgálja a gazdálkodási rendszert. A XII. kerületben a számvevők legutóbb ez év tavaszán folytattak átfogó vizsgálatot a 2006–2008. közötti időszakra, illetve 2009 első negyedévére vonatkozóan – az ellenőrzés eredményei néhány héttel ezelőtt kerültek nyilvánosságra.
 
Dr. Sepsey Tamás, az ÁSZ főigazgató-helyettese a jelentés egyensúlyi kérdésekkel foglalkozó fejezetét elemezve elmondta: 2006-ban még hiánnyal zárta az évet az önkormányzat, 2007 és 2008 végén viszont már többlet keletkezett. Az elmúlt két évben a működési bevételek elég jelentős többlettel fedezték a működési kiadásokat, és a felhalmozási bevételek is számottevően meghaladták a fejlesztések kiadásait. A működési kiadások csökkentek a szükséges racionalizálásokkal – például létszámcsökkentéssel, a hivatali mobiltelefon- és gépjárműhasználat korlátozásával –, míg a működési bevételeket a kommunális adó bevezetése növelte. Az összes bevételből tavaly a saját – nem állami – forrás aránya 57,2% volt, ami jelentős pénzügyi biztonságot ad a kerületnek. Sepsey Tamás szerint ezek a számok kiegyensúlyozott gazdálkodásra utalnak.
 
A főigazgató-helyettes kitért arra is, hogy a rövid lejáratú kötelezettségekre durván háromszoros összegű készpénz biztosít fedezetet, ami nagyon jó likviditási mutató – a legtöbb önkormányzatnál a meglévő készpénzállomány erre nem, vagy alig nyújt fedezetet. A takarékos gazdálkodás további bizonyítéka, hogy az önkormányzat folyószámla-hitelkeretéből 2009 első negyedévében egyáltalán nem kellett pénzt lehívni.
 
Az önkormányzat hosszú lejáratú adósságállománya a kötvénykibocsátásból kifolyólag nőtt, de a befolyó pénzt fejlesztésre fordította; mint ismeretes, ebből a forrásból épült meg a kerület új sportközpontja a Csörsz utcában. A bevételeket a fővárosi kerületek között a hegyvidéki önkormányzat kimagaslóan magas arányban (2008-ban: 23,2%) fordítja felhalmozási kiadásokra, azaz fejlesztésekre, beruházásokra (út- és intézményfelújításokra), amelyek a polgárok kényelmét, a közszolgáltatások minőségének javítását szolgálják. Bár a kibocsátott, svájci frank alapú kötvények kockázata jelentős, a futamidő meglehetősen hosszú (15 év), így egy előrelátó, gondos gazdálkodással biztosítható, hogy a visszafizetés rendben megtörténhessen – véli Sepsey.
 
A számvevők azt is vizsgálták, mennyire volt aktív, hatékony, szabályozott az uniós támogatási lehetőségek felkutatása. Az elvileg lehetséges legjobb gyakorlatot alapul véve az ellenőrök azt állapították meg, hogy e téren mutatkoztak hiányosságok korábban, sok minden ad hoc módon zajlott – ez azonban a tapasztalatlanság miatt más önkormányzatokra is jellemző volt, olyannyira, hogy például a 2006-ban vizsgált 90 helyhatóság közül mindössze kettőt minősítettek eredményesnek. A jelentésben foglaltak alapján egyébként a kerület jegyzője már megkezdte a hiányosságok felszámolását, ami által hatékonyabbá válhat az uniós források felhasználása.
 
„A hibák kijavításában meszszemenően partner volt az önkormányzat vezetése, és ha a gazdálkodás továbbra is ilyen fegyelmezett keretek között zajlik, akkor a kockázatok megfelelő kezelésével elkerülhető, megelőzhető bármiféle kedvezőtlen változás” – öszszegezte tapasztalatait dr. Sepsey Tamás. Hozzátette, hogy míg a korábbi jelentés 59 javaslatot tartalmazott, a jelenlegi mindössze kettőt.
 
z.
Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia