hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2009 - XXXIX. évfolyam 7. szám

Kis magyar „bárányológia”

A juhhús hajdan mindennapos volt a magyar konyhában, míg Erdélyben a főúri és középnemesi asztaloknál ünnepi éteknek számított. Bornemissza Anna 1680-ból való szakácskönyvében közel ötven juhhúsrecept szerepel. Ma már sok családban szinte csak húsvétkor található meg az asztalon. Évente személyenként 0,4 kg-ot fogyasztunk belőle.
A juhhús rostszerkezete rendkívül finom, élénkvörös, állaga tapintásra tömött. Minél sötétebb a hús, annál intenzívebb az íze. Még az idősebb állatok húsa is sovány, víztartalma alacsony, a zsír főleg az izmaik között húzódik meg. Energiaértéke magas, csaknem két és félszer nagyobb, mint a borjúhúsé. A háziállatok között a legmagasabb az ásványianyag-tartalma: 1,2 százalék.
 
Telítetlen zsírsavat meglehetősen sokat tartalmaz, ami jótékonyan hat a szív- és keringési, valamint az agyi betegségek ellen. Ennek oka az állat szabadon tartásában, legeltetésében keresendő, mivel a vegyszermentes réteken sok gyógynövényt eszik, amelyek beépülnek szervezetébe. Ezt a juhtartási módot mind a mai napig megőrizte a hazai juhtenyésztés, különösen az őshonos magyar fajtáknál, a rackánál, a cigájánál és a ciktánál. Ízben, zamatban a racka vezet, rostfinomságbana cikta viszi el a pálmát, és a cigája húsa sem utolsó, de sajtja, túrója figyelemre méltóbb.
 
A zsenge báránykarajt – különösen húsvét előtt – piacokon, bevásárlóközpontokban vehetjük meg többnyire akciós, elfogadható áron. Különösen finom a tejes bárányhús, amely zsírszegény és könnyen emészthető.
 
kis
 
A faggyú gondos eltávolításával, forrázással és a tálaláskor felforrósított tányér használatával elejét vehetjük a jellegzetes birkaaromának. Birkapaprikás esetében ugyanerre jól bevált „szer” a fanyar vörösbor használata. A bárányhús fűszerekkel és pácolással nyeri el azt az ízt, ami megadja méltó rangját a pecsenyék világában.
 
A magyar juhfajták húsát konyhai felhasználás előtt – koruktól függően – hosszabb-rövidebb ideig puhítani kell. Ennek legjobb módja a pácolás. A leggyakrabban használt és bevált fűszer a mustármag, a fekete bors őrölve vagy szemesen, a fokhagyma, három-négy ág frissen felaprított rozmaring, a babérlevél és a bazsalikom. A felsoroltakból megőrölve, összezúzva készíthetünk kiváló pácot.
 
A juhhús szabadtűzön való elkészítése páratlan kaland és élvezet lehet, ha megadjuk a módját. Nagy figyelmet és gondot kell fordítani a pácolásra, az érlelésre, a felhasznált fűszerek mennyiségére, minőségére. Még ennél is fontosabb a tüzelés technikája: tartósan magas, de nem égető hő legyen, lehetőleg keményfából visszamaradt parázsból. A lassan barnuló testet sörrel és egyéb speciális anyaggal, például mézzel kenegessük. Csontjával együtt szeletelve, sütésre előkészítve jól mélyhűthető, akár három hónapig is eltartható.
 
Nem árt „bárányológusként” kiválasztani a kívánt húst. Tejes báránynak vagy szopós báránynak nevezzük az 1-3 hónapos állatot. Pecsenyebáránynak a 6-8 hónapos jószágot, jerke névre hallgat a fiatal nőstény, toklyónak az 1-2 éves juhot mondjuk. Az ürü a herélt kos, ennek különlegesen finom az íze. Arról, hogy mely részét mire érdemes felhasználni, jó áttekintést ad a mellékelt ábra.
 
– járay –
Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia