hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2009 - XXXIX. évfolyam 2. szám

Kisebbségi közmeghallgatások

Lakossági közmeghallgatásokon számoltak be éves munkájukról a kerületi kisebbségi önkormányzatok. A megcsappant állami támogatás ellenére a kisebbségek ebben az évben is színvonalas programokkal gazdagították Hegyvidék kulturális életét.

Horvát kisebbség
Együttműködési szerződés
A kisebbségi önkormányzat elsődleges célja a fiatalok megismertetése a horvát nyelvi, táncbeli, zenei, irodalmi és színjátszói örökséggel, amit ápolhatnak, majd továbbadhatnak a következő generációnak. Ennek érdekében a kisebbségi önkormányzat igyekszik olyan esteket, programokat szervezni és támogatni, amelyek a horvát kultúra megismerésére ösztönzik a fiatalokat – mondta el Geositsné Hegedűs Adrienn elnök. A hagyományoknak megfelelően tavaly év elején a helyi horvátok részt vettek a fővárosi horvát bálon. A március 15-i és október 23-i ünnepi megemlékezéseken az elnök és az elnökhelyettes képviselte a kisebbségi önkormányzatot. Szintén márciusban horvát nyelvű színdarabot mutattak be a Jókai Klubban: a Leszállás Párizsban című vígjátékot a szentpéterfai amatőr színjátszó együttes adta elő. A nyár folyamán Szentpéterfán rendezték az Ifjúsági Nemzetiségi Nap és ETNO programot, amelyen a hegyvidéki horvátok is részt vettek. Nagy sikert aratott, és talán hagyománnyá is válik Gyurity István elnökhelyettes horvát táncháza a művelődési központban.

A kisebbségi önkormányzat tagjai részt vettek a fővárosi és vidéki horvát önkormányzatok rendezvényein, lehetőségeikhez mérten anyagi támogatást nyújtottak a Fáklya művészegyüttesnek és a szentpéterfai amatőr színjátszó együttesnek. Hozzájárultak Markó Dékity horvát nyelvű verseskötetének nyomdai költségeihez. Szoros kötelék fűzi az önkormányzatot a szentpéterfai horvátokhoz, s ezt a több évre visszanyúló kapcsolatot a jövőben is fenntartanák, ezért megújítják az együttműködési szerződést az ottani horvát kisebbségi, valamint a települési önkormányzattal. A megállapodás arról szól, hogy kölcsönösen segítik egymást a horvát és magyar kultúra ápolásában, különös tekintettel az anyanyelv megőrzésére és gazdagítására.

Geositsné sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a hegyvidéki önkormányzat pénzhiány miatt nem tudja támogatni a kisebbségek napját, holott ez a rendezvény igényes, színvonalas ízelítőt adott a kerületben élő nemzetiségek kultúrájából és művészetéből. Az elnök elmondta, szeretné elérni a három éve szünetelő program újraindítását, s ennek érdekében megbeszélést kezdeményez a polgármester és a többi kisebbségi önkormányzat között.

A szentpéterfaiakat gyakran meghívja rendezvényeire a horvát önkormányzat
A szentpéterfaiakat gyakran meghívja rendezvényeire a horvát önkormányzat

Német kisebbség
Időseket segítenek
A már megszokott gazdag és színvonalas rendezvényekkel várta a kerületi német kisebbségi önkormányzat az érdeklődőket 2008-ban is – tudtuk meg Dicsőné Helmly Mária elnöktől. Januárban meghívott történész tartott előadást az 1946-os sváb kitelepítésről a Költő utcai Német Közösségi Házban. Februárban filmbemutatót szerveztek a tiszalöki táborról, ahová azokat a németajkúakat száműzték, akiket az akkori nemzetközi helyzet miatt telepítettek ki. Immár hagyomány, hogy a kisebbségi önkormányzat március 15-én megemlékezést tart az Eötvös parkban, ahol ezúttal is a Táncsics gimnázium diákjai adtak műsort. Szokás szerint az önkormányzat tagjai részt vettek a központi ünnepségen és koszorúzáson is. A közösségi házban este irodalmi összeállítással tisztelegtek a szabadságharc emléke előtt. Május a háromnapos pünkösdi búcsú ideje, amelyre minden eddiginél többen látogattak el. Pünkösdhétfőn a Hősök szobránál az első és a második világháború halottaira emlékeztek. Szintén májusban a kerületi német kisebbségi önkormányzatok elnökei találkoztak, s az önkormányzati, valamint a feladatalapú támogatásokról esett szó.

Október 23-án az önkormányzat tagjai megkoszorúzták az Eötvös parkban található emlékhelyet, részt vettek a Csörsz utcai művelődési központban szervezett ünnepségen, illetve az azt követő koszorúzáson a Gesztenyés kertben. Az ’56-os forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett irodalmi esten megemlékeztek Raksányi Gellért Kossuth-díjas színművészről, aki korábban rendszeresen fellépett a közösségi ház rendezvényein. A tavalyi évet a hagyományos Idősek Karácsonya rendezvénynyel zárták.

Mint a közmeghallgatáson kiderült, a német önkormányzat továbbra is támogatja a segítségre szorulókat. Dicső Andrea és Leitner Zsolt képviselő több olyan kerületi idős ember mindennapjait könnyíti meg, akik önállóan nem tudják elintézni ügyeiket. A nehezen mozgókat gépkocsival elviszik a hivatalokba, amennyiben igénylik, bevásárolnak nekik, és az otthoni teendőkben is segítséget nyújtanak.

A kisebbségi önkormányzat figyelemmel kíséri a kerületben folyó óvodai és iskolai németoktatást is. A Fővárosi Német Önkormányzat által létrehozott „Az év pedagógusa” kitüntetést tavaly a kerületi kisebbségi önkormányzat javaslatára Vasdinnyey Miklós, a Tamási Áron iskola gimnáziumi tanára nyerte el.

A beszámolót követő lakossági fórumon Kovács Lajos alpolgármester válaszolt a jelen lévők kérdéseire. Egyebek mellett elmondta, hogy a sokak által felvetett hajléktalanprobléma társadalmi ügy, a fedél nélküliek által elkövetett bűncselekmények és szabálysértések visszaszorításához hatékonyabb törvényi szabályozásra lenne szükség. Az útrekonstrukciókkal kapcsolatban kiderült, hogy a Széchenyi-emlék út jelenleg felújítás alatt áll, ennek keretében a lépcső is megújul. A Diós árok felpúposodott aszfaltját jelezték a fővárosi illetékeseknek, ám eddig nem történt érdemi előrelépés. A Törökbálinti út és a Rácz Aladár út felújítását 2009-re ígérte a fővárosi önkormányzat. Jó hír, hogy az utak karbantartására az idén várhatóan szociálisan rászoruló embereket tud majd foglalkoztatni az önkormányzat.

A német önkormányzat által szervezett svábhegyi pünkösdi búcsún
A német önkormányzat által szervezett svábhegyi pünkösdi búcsún
mindig jó a hangulat, évről évre sok gyermek is ellátogat a rendezvényre

Szerb kisebbség
A múlt ápolása
Megalakulása tizedik évfordulóját ünnepelte tavaly a helyi szerb kisebbségi önkormányzat. Dr. Lásztity Demeter elnök a kerületi szerbek történetére emlékezett. Elmondta, hogy a Hegyvidék speciális része Budapestnek, ugyanis a törökök elől menekülő szerbek már a középkor elején benépesítették a környéket. Bizonyíték erre, hogy az ezerötszázas években a konstantinápolyi pátriárka levélben kérte az akkor már jelentős számú és erejű budai szerb egyházközösség támogatását. A XVII. században hatszáznál is több, elsősorban szőlőtermesztéssel foglalkozó szerb fizetett adót. Több szőlőfajtát ők hoztak be Magyarországra, munkájuk meghatározó volt a vörösbortermelés területén.

Ekkortájt volt a legnagyobb a Budára települők száma, s lett a szerbség az itt élő lakosság létszámban és gazdasági erőben is meghatározó csoportja. Azóta folyamatosan csökken a népesség, a hivatalos adatok szerint jelenleg Budapesten mintegy kétezren vallják magukat szerbnek. A kisebbségi önkormányzat szeretné megjelölni, az utókor számára megtartani a kerület valamennyi, a szerbek számára fontos helyszínét. Jó példa erre az újra felfedezett és mára fontos közösségi szerepet betöltő Illés-kút, ahol évről évre összegyűlnek Illés napján. Hasonló szerepet kaphatna a tabáni régi temető is, illetve ennek szellemében szentelnék újra a Farkasréti temető szerb sírjait.

Régi vágya a kisebbségi önkormányzatnak, hogy létesüljön egy emlékmű a TF-pálya mögötti parkban. Elkészültek a tervek, sikerült pályázati támogatást is szerezni, azonban a k rületi önkormányzat nem tudta anyagilag támogatni az elképzelést, ezért vissza kellett fizetni az elnyert támogatást. Mindezek ellenére a kisebbségi önkormányzat nem mondott le az emlékhely megvalósításáról.

Lásztity Demeter az elmúlt évek legnagyobb eredményének azt tartja, hogy sikerült felkutatni és megszólítani a kerületben élő szerbeket. Ennek köszönhető, hogy rendezvényeik mindig nagyszámú érdeklődőt vonzanak. A kisebbségi önkormányzat alapvető célja, hogy megvalósuljon az ortodox egyházi ünnepek és saját programjaik összhangja. Ennek megfelelően 2008-ban is megünnepelték az ortodox új évet, májusban részt vettek a Szent György-napi búcsún, együtt emlékeztek meg Szent Vid napján a koszovói csatára, valamint elzarándokoltak a Tolna megyei Grábócba, ahol az egyetlen magyarországi görögkeleti kolostor található. Szintén megünnepelték a szerb irodalmi nyelv megalkotója és a szerb ortodox egyház egyik alapítója, Szent Száva napját. Természetesen része a kisebbségi önkormányzat programjainak az október 23-i forradalom és szabadságharchoz kapcsolódó rendezvényeken való részvétel. Az elnök sikeresnek értékelte a Biblia Éve programsorozatot, amelynek keretében a VII. és a XIII. kerületi önkormányzatok szervezésében a szent helyekről, illetve az ősi keresztény bázison nyugvó ortodoxiáról hangzottak el előadások.

Lásztity hangsúlyozta, hogy a törvényi változások miatt 2008-ban feladatalapú támogatásra pályázhattak a kisebbségek, azonban a lebonyolítás módja szinte lehetetlenné tette a sikeres részvételt, ráadásul a kisebbségek képviselői csak tanácskozási joggal vehettek részt a döntési folyamatban. Végül bejelentette, hogy szeretnék felújítani a kisebbségek napja, illetve a kisebbségek karácsonya hagyományát, ezért tárgyalóasztalhoz hívja a kerületi kisebbségek képviselőit és Pokorni Zoltán polgármestert.

Szlovák kisebbség
Színvonalasabb programok
Egyre bővül a szlovák kisebbség bázisa a kerületben, évről évre mind többen járnak a rendezvényekre, annak ellenére, hogy a kisebbségi önkormányzatnak nincs saját helyisége – emelte ki Hrivnák Mihály elnök a szlovákok közmeghallgatásán. Mint mondta, kialakult egy olyan közösség, amelynek tagjait őseik kultúrája, a közös eredet tart össze. Döntő szerep hárul a kisebbségi önkormányzatra abban, hogy a programok, rendezvények megszervezésével, lebonyolításával hozzájáruljon a szlovák hagyományok megtartásához és továbbviteléhez.

A testület munkáját azonban csak a működési feltételek ismeretében lehet értékelni – hangsúlyozta az elnök. A legfontosabb körülmény a támogatási rendszer megváltozása. Tavaly óta normatív támogatásként az eddigi támogatás 75 százaléka, évente 555 ezer forint illeti meg a kisebbségi önkormányzatokat. A fennmaradó huszonöt százalékra pályázni kell, amihez szükség van kidolgozott programtervezetekre, rendezvényötletekre. A rendszer legnagyobb hibája, hogy ha egy önkormányzat több mint huszonöt százalék támogatást nyer el,  egy másik azzal arányosan kevesebb pénzt kap. A kerületi szlovák önkormányzat szerencsésnek mondhatja magát, hiszen néhány tízezer forinttal több pénzhez jutott, mint az elvett huszonöt százalék. Ez a többlettámogatás meglátszott az idei programok színvonalán, amelyeket a békéscsabai szlovákokkal, az ottani baráti körrel, valamint a Szlovák Intézettel közösen szerveztek.

Kupa András részvételével májusban került sor a Népi humor az alföldi szlovákoknál című találkozóra, amelyen megjelent a szlovák nagykövetség első titkára, aki elismerően beszélt az önkormányzat munkájáról. Októberben a Békéscsabai Szlovákok Napja című rendezvény adott otthont a Jelinek Lajos grafi káiból készült kiállításnak. Itt hangzott el István Anna színvonalas előadása a magyarországi szlovákok szellemi és tárgyi emlékeinek feltárásáról és megőrzésük aktuális kérdéseiről, míg Andó György muzeológus vidám anekdotákkal fűszerezve az alföldi parasztházakról beszélt. Nagy sikert aratott a csorvási citerások bemutatója is.

Hrivnák Mihály elmondta, hogy a békéscsabaiakkal meglévő szoros kapcsolathoz hasonló együttműködést kívánnak kialakítani a szarvasi szlovákokkal, ezért 2009-es programjaikat velük tervezik megvalósítani. A közmeghallgatás meghívott vendége volt dr. Lásztity Demeter, aki – ahogy egyébként a szerb kisebbség rendezvényén is elhangzott – támogatja, hogy a helyi szlovákok és szerbek közös programokat szervezzenek.

Gaján Vilmos szerint nagy feladat hárul az önkormányzatra a magyar–szlovák viszony rendezésében. A szlovák közösség Pilisszentkeresztről érkező tagja felajánlotta, hogy a pilisi településen is tartsanak rendezvényeket a hegyvidéki szlovákok, így színesebbé téve programjaikat.

mm.

Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia