hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2009 - XXXIX. évfolyam 23. szám

Klasszicista villák álmodója

A reformkori Pest-Buda arculatához meghatározóan hozzájárult Hild József, akinek életművét számos hegyvidéki épület is gazdagítja. A klasszicista építészet egyik kiemelkedő alakja éppen 220 esztendeje, 1789. december 8-án született Pesten.

Hild József kiváló eredménynyel végezte el az iskoláit, és személyes indíttatásból (de építész apja kívánsága is ez volt) a Bécsi Művészeti Akadémián tanult tovább. Tehetségének köszönhetően olyan pozícióba került, ami szinte garantálta későbbi sikereit: az Esterházy család udvari építésze lett. Dolgozott Kismartonban és Bécsben is.

Édesapja lehetőséget biztosított számára, hogy a tervezőasztal mellett végzett munkával párhuzamosan a gyakorlati ismereteket is elsajátítsa, bevonta őt saját építkezéseibe. Amikor apja 1811-ben elhunyt, Hild József építőmesteri engedélyért folyamodott a Helytartótanácshoz, amely nem adta meg neki, arra hivatkozva, hogy nem rendelkezik megfelelő gyakorlattal. Így hát Itáliába utazott, hogy elmélyítse tudását. A szerzett tapasztalatok meghatározták későbbi munkásságát, hiszen testközelből tanulmányozhatta a reneszánsz építészet megoldásait.

A Hild-villa 1844-ben épült
A Hild-villa 1844-ben épült

Hazatérését követően egyre több megrendelést kapott, legjelentősebb pesti alkotásai az 1838-as, nagy pesti árvizet követően épültek fel. Az építőmesteri engedélyt 1844-ben állították ki számára, és nemsokára a kor legtermékenyebb építésze lett: csak a fővárosban közel 900 épületet tervezett, amelyek nagy része meg is valósult.

Nevéhez fűződik az esztergomi bazilika, az egri székesegyház, de a budapesti bazilika terveit is ő készítette, majd később Ybl Miklós átrajzolta azokat. A pesti utcákat járva számos bérházat láthatunk, amely Hild tervezőasztalán született meg.

A Hegyvidéken a hely adottságainak megfelelően inkább villákat tervezett. Az általa megálmodott épületek egy része már nem létezik, ilyen például az egykori Városmajor utca 39/a alatti villa. Azonban ma is találkozhatunk több Hild-épülettel a XII. kerületben: az egykori Libaschinszky-villa a Mátyás király út 14. alatt ma kormányzati rezidenciaként működik, és a Béla király út 61. vagy a Diana utca 17. épületei is az ő keze munkáját dicsérik. A családja tulajdona volt az 1844-ben épült villa, amely a Budakeszi út 38. szám alatt található. Kultúrtörténeti érdekesség, hogy a Diana utcai villában élt egy ideig a Gyarmati család, amely Tündér-laknak nevezte az épületet, ahol Radnóti Miklós több nyarat is eltöltött feleségével, Gyarmati Fannival.

2009_23_Page_13_Image_0010

Hild József időskorára mellőzötté vált, önkéntes magányba vonult vissza. Számos követője, rajongója volt, azonban egyre kevesebbszer jelent meg a nyilvánosság előtt. A főépítészi fizetését 1861-ben visszavonta a főváros, ezt követően Fő (ma Arany János) utcai lakásában élt zárkózottan. 1867-ben hunyt el, a Kerepesi úti temetőben helyezték örök nyugalomra.

B. A.

Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia