hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2009 - XXXIX. évfolyam 4. szám

Klímabarát kerület

A hegyvidéki önkormányzat is csatlakozik a klímabarát települések szövetségéhez, és helyi stratégiát dolgoz ki az üvegházhatású gázok csökkentése érdekében. A már élő, valamint a későbbiekben elindítandó kerületi környezetvédelmi kezdeményezéseket e stratégiához igazítanák a jövőben.
A kutatók körében ma már széles körű az egyetértés arról, hogy napjainkban az éghajlat szerte a világon szokatlanul gyors ütemben módosul, s ebben döntő szerepe van az emberi tevékenységek káros hatásainak. Az éghajlatváltozás az egész emberiséget érinti, és már közel két évtizede folynak azok az ismert nemzetközi tárgyalások, amelyeknek célja a kedvezőtlen tendenciák megfékezése, illetve lassítása.
 
Emellett több ország – köztük Magyarország is – kidolgozta saját éghajlat-változási stratégiáját, amelyben nagy szerepet kap az alkalmazkodás. Egyre több szakember fogalmazza meg ugyanis azon véleményét, hogy már az üvegházhatású gázok kibocsátásának az Európai Unió által 2020-ra kitűzött 20%-os csökkentésével sem kerülhetők el az extrém időjárási jelenségek. Az éghajlatváltozás a Kárpát-medencében is súlyos következményekkel fenyeget: egyebek közt a csapadékmennyiség csökkenése, valamint szokatlan nyári hőségek várhatók.
 
Az éghajlatváltozás problémájára sokan kizárólag a globális megállapodásoktól, illetve az államok kormányaitól várják a megoldást, ám ezeken a felsőbb szinteken egyelőre alig-alig történik érdemleges lépés. Ha történne is, önmagában mit sem érne, ha az alsóbb szinteken semmi sem változik.
 
A Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Kutatóintézetében működő Éghajlatváltozás Kutatóműhely ezelőtt három évvel kezdte el szorgalmazni Magyarországon, hogy az önkormányzatok dolgozzák ki saját éghajlat-változási stratégiájukat. Az előzetes megbeszélések után 2007-ben elsőként Tatabányán, Pomázon és Hosszúhetényben fogadták el a helyi szintű stratégiát. E települések, illetve a később csatlakozó Albertirsa és Pilis részvételével nemrégiben egy közös szervezetet hoztak létre az önkormányzatok, Klímabarát Települések Szövetsége Egyesület néven.
 
Kerékpározással is csökkenthető a károsanyag-kibocsátás
Kerékpározással is csökkenthető a károsanyag-kibocsátás
 
A szervezet három fő célkitűzésével – a klímatudatosság erősítésével, az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésével, valamint a már elkerülhetetlen természeti változásokra, szokatlanabb időjárási jelenségekre való felkészülés szükségességével – a hegyvidéki önkormányzat is egyetért. A helyi képviselők a tavalyi év végén döntöttek arról, hogy a kerület is csatlakozzon a klímabarát szövetséghez. A klímaprogram költségeinek fedezetéről a február 19-i önkormányzati testületi ülésen szavaztak, a költségvetésben kétmillió forintot különítettek el erre a célra.
 
Kovács Lajos alpolgármester, aki az egyesületben tagként a kerületet képviseli, érdeklődésünkre elmondta: a szervezet szakmai támogatást tud nyújtani az önkormányzat számára a lakossági felvilágosító munkához, valamint ahhoz, hogy a már meglévő és a közeljövőben tervezett környezetvédelmi projekteket egységben, a klímavédelmi szempontokhoz igazítva tudják lebonyolítani.
Az alpolgármester kifejtette: az üvegházgázok csökkentésének egyik fontos eszköze az energiatakarékosság, illetve a megújuló energiaforrások szélesebb körű alkalmazása. Az önkormányzat az energiatakarékosság jegyében már eddig is számos intézményénél épített be korszerű, jól szigetelő nyílászárókat, s végeztette el a homlokzatok utólagos hőszigetelését. A lehetőségekhez mérten a fűtésrendszereket is korszerűsítik: legközelebb – a tervek szerint még az idén – a virányosi iskola, óvoda és bölcsőde fűtését alakítják át. Mintegy 40-50 milló forintos beruházással egy gázmotort állítanak be, amely a jelenleginél jóval nagyobb hatékonysággal tud majd hőt előállítani, sőt, villamos energia termelésére is képes lesz.
 
A Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Nemzetiségi Gimnázium most készülő új szárnya szintén „takarékos” épület lesz, s nem csak a kiváló hőszigetelés miatt: vízmelegítő napkollektor, valamint locsoláshoz való esővízgyűjtő is kiegészíti majd a hagyományos épületgépészeti rendszert. Az energiatakarékos megoldásokat a társasházaknál is támogatja az önkormányzat, a felújítási pályázatoknál már évek óta előnyt élveznek azok a lakóközösségek, amelyek a rekonstrukció során jobb minőségű nyílászárók, illetve utólagos homlokzatszigetelő réteg kiépítését is vállalják.
Az üvegházhatású gázok kibocsátásának visszafogását az előbbieken túl más eszközök is szolgálják – ilyen mindenekelőtt a gyaloglás, a kerékpározás és a tömegközlekedés előnyben részesítése az autóközlekedéssel szemben; a keletkező hulladékok mennyiségének csökkentése, illetve a szelektíven gyűjtött és komposztált hulladék arányának növelése; továbbá az üvegházgázokat elnyelni képes zöldterületek bővítése. Kovács Lajos hangsúlyozta: ezeket az eszközöket, bár a lehetőségek igencsak korlátozottak, a hegyvidéki önkormányzat eddig is igyekezett alkalmazni, s a jövőben is megpróbálja. Az elképzeléseket azonban tovább finomítják, és ütemtervbe illesztik – azaz elkészítik a kerület klímastratégiáját.
 
z.
Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia