hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2009 - XXXIX. évfolyam 1. szám

Kudász Emese sikere

Aranydiplomát kapott és a város polgármesterének díját nyerte el a hegyvidéken élő Kudász Emese festőművész, akinek Mámoros nap című akvarellje első helyezett lett a hatvani Moldvay Győző Galériában tizennyolcadik alkalommal megrendezett Magyar Tájak Országos Tájkép Biennálén. A tárlaton más XII. kerületi festőművészek egy-egy alkotásával – Ezüst György Ég és Föld között című festményével, Makkai Mária Gyilkos tó című szőttesével és Stephan D. Kurucz fotójával – is találkozhattunk, valamint néhány olyan művész munkájával, akik nem itt laknak ugyan, de más módon kötődnek a kerülethez.

Titkó Ildikó, akinek számos rajza jelent meg lapunkban, Barcika című grafikájával, Istenes Emília, aki évek óta körtánc-tanfolyamot vezet a művelődési központban, Karolina háza Magyarpolányban című festményével, míg Fekete Géza szobrászművész, aki a Németvölgyi iskolába járt, Antropomorf fa című érmével szerepel. Ez sem kis szó, hiszen 150 pályázó közül csak 99 művész munkáját fogadta el a zsűri.

A művésznő (balra) és a galériavezető a díjnyertes festmény előtt
A művésznő (balra) és a galériavezető a díjnyertes festmény előtt

A biennálé katalógusának címlapját Kudász Emese, hátlapját Istenes Emília képe is díszíti.

K. Gy.

Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia