hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2009 - XXXIX. évfolyam 11. szám

Laposra verték a mezőnyt

Floorballban is az ország legjobbjainak bizonyultak a tizenkettedik kerületi lányok. A Phoenix Fireball Sportegyesület női csapata egyetlen döntetlen mellett az összes találkozón győztesen hagyta el a pályát.
Négy év! Ennyi időre volt szüksége a Phoenix Fireball SE női szakosztályának, hogy bajnoki címet nyerjen. Méghozzá nem is akármilyen szezont produkálva gyűjtötte be az aranyérmet a kerületi egyesület, hiszen egyetlen kivétellel az összes mérkőzését megnyerte, és azon az egyen sem szenvedett vereséget (3–3-as döntetlent játszott a végül második helyen végző SZKI-Nokia ellen). A csapat vezetőjét, Varsányi Zsuzsannát arról kérdeztük, minek köszönheti a csapat a bajnoki aranyat.
 
– Nagyon fiatal, egységes és tehetséges együttes a miénk. Radácsi Brigitta teljesítményét mindenképpen szeretném kiemelni, ő évek óta az egyik legjobb magyar játékos. A mindössze tizenhat éves Szarvas Vera nagyszerű szezont tudhat maga mögött, és nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a kapuban Teleki Bori is remekelt egész esztendőben.
 
laposra
Egy csapat kivételével mindenkit legyőztek
 
A sportvezető bizakodva várja a következő szezont, illetve az augusztus végén sorra kerülő Európa- kupa selejtezőjét is, amelyre az egyes országok bajnokai nevezhetnek.
 
– Fő célunk megvédeni az itthoni elsőségünket, ez azonban nem lesz könnyű, hiszen néhány csapaton látszik, hogy egyre komolyabban veszi a pontvadászatot. Ennek ellenére mindent megteszünk azért, hogy mi zárjunk az élen 2010-ben is. Ami a nemzetközi szereplést illeti, az Európa-kupa selejtezőjét Lettországban rendezik a nyár végén, és nagyon szeretnénk elindulni rajta. Már most szponzorokat keresünk, hiszen nagyon magas a nevezési díj. Ha ott leszünk, akkor „csak” a csoport első helyének megszerzésére kell koncentrálnunk, ugyanis ez kell ahhoz, hogy a kontinens legjobb nyolc csapata közé kerüljünk. Pokolian nehéz mecscsek várnak ránk.
 
CSNM
Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia