hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2009 - XXXIX. évfolyam 22. szám

Locskocs az Ugocsában

„Ketten írtuk…” címmel hatodik alkalommal hirdetett meseíró-pályázatot az Ugocsa utcai könyvtár. A jelentkezők ezúttal Békés Pál keserédes történetéhez írtak befejezést.

Az elmúlt években Lázár Ervin, Varró Dániel, Boldizsár Ildikó, Darvasi László, majd tavaly Tóth Krisztina története elevenedett meg az Ugocsa utcai könyvtár „Ketten írtuk…” pályázatán. Az idén Békés Pál Locskocs című meséje várt az írópalántákra, akik fantáziájukat szabadon engedve változatos, helyenként kifejezetten szellemes befejezésekkel lepték meg a zsűrit. Nem maradtak feladat nélkül azok sem, akik a szavak helyett inkább a képi ábrázolást részesítik előnyben, hiszen aki kedvet érzett hozzá, a szöveg mellé illusztrációkat is készíthetett.

Békés Pál az ünnepélyes eredményhirdetésen a Hegyvidéknek elmondta, hogy Locskocs, az öreg, kiszuperált locsolókocsi története valójában egy szomorkás húsvéti mese. Egyszerre szól érzelmekről, a barátságról és a magányról, míg a feltámadás eszményén keresztül az örökkévalóságra utal.

A sárga, kopott locsolókocsi egyedül áll a remízben. Senki sem szól hozzá, pedig közeledik a húsvéti nagytakarítás ideje. Így telik el három nap, aztán eljön az ünnep, és Locskocs magától beindul. Kikanyarodik a garázsból, és kora reggel, életében talán utoljára, elkezdi mosni a nagykörutat. Közben megelevenednek a házak, a mellékutcák, és a körút is üdvözli a sokat látott locsolókocsit. Amikor a Dunához ér, nem kanyarodik vissza, hanem felszáll az égbe, és mint egy hatalmas, sárga felhő, boldogan locsolva folytatja útját a csillagok felé.

A gyerekek azonban ezt már nem olvashatták, számukra Locskocs története csak a Dunáig tartott, onnan már nekik kellett továbbgondolni a mesét. Az író szerint a pályázat legfontosabb üzenete, hogy engedi szabadon alkotni a gyerekeket. Éppen ezért nem számít, hogy a befejezések hasonlítanak-e az eredetire, inkább az a fontos, mennyi bennük a fantázia és a nyelvi lelemény.

A szokásoknak megfelelően, az Animus Kiadó támogatásának köszönhetően, valamennyi meseíró könyvjutalmat, valamint tollat és írófüzetet kapott, míg a sorsoláson kiválasztott szerencsés Békés Pállal együtt olvashatta fel saját meseváltozatát.

(m.)

Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia