hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2009 - XXXIX. évfolyam 4. szám

Mackók jártak a Zölderdőben

Mackónapot rendeztek a Zölderdő Óvodában. A már hagyományos ünnepségen játékmaci-kiállítás, tánc és zene szórakoztatta a kicsiket, míg Agócs Írisz könyvillusztrátor medvéket ábrázoló legszebb rajzait mutatta be.
A Zölderdő Óvoda minden évben feleleveníti a gyertyaszentelő napjához kötődő néphagyományokat, szokásokat és babonákat. A szülők ilyenkor mézes süteményekkel lepik meg a gyerekeket. Az ovis csoportok még versengenek is, hogy kik viszik a legtöbb finomságot, az elsőség megállapítása azonban mindig nehézkes, hiszen rendre gyorsabban megy a majszolás, mint a számolgatás…
 
Mackók jártak
 
Az idei mackónapi program „bemelegítésként” medvetánccal kezdődött, majd népi játékok következtek. A kézműves-foglalkozásokon a gyerekek fejdíszeket készítettek, s aki elég bátor volt, kipróbálhatta a medveölelést, vagy a célba dobást. A mackó sokak kedvelt állata, ezt bizonyította az a tény is, hogy a mackókiállításra több mint százharminc plüssfigurát vittek be az ovisok. A hagyományos mackóújság ebben az évben különleges számmal jelentkezett: a nevelők útmutatása alapján teljes egészében a kicsik rajzolták. A tartalmas nap végén minden óvodás egy mackós ujjjátékot kapott emlékül.
 
A sok játékos program közé kiválóan illeszkedett Agócs Írisz könyvillusztrátor kiállításának megnyitója. A Tandori Dezső Medvék minden mennyiségbencímű verseskötete által ihletett, a művésznő legkedvesebb mackós rajzait bemutató tárlat az óvoda lépcsőház-galériájában kapott helyet.
 
m.
Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia