hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2009 - XXXIX. évfolyam 6. szám

Mattoltak a zugligeti lányok

Rekordszámú versenyző ült asztalhoz a Zugligeti Általános Iskolában megtartott egyéni sakkversenyen. A lányok között taroltak a zugligeti gyerekek, mind a négy korcsoportban az iskola diákjai állhattak a dobogó legmagasabb fokára. Jól szerepeltek a lauderes sakkozók is, akik négy győzelmet zsebeltek be.
Tapasztalt játékosok azt mondják, aki egyszer megízleli a sakk szépségét, életre szóló barátságot köt a játékkal. Nincs ez másként a Hegyvidéken sem, hiszen évről évre nő az intézményekben szervezett szakkörök és versenyek száma, egyre több iskolában választható tantárgy a sakk. A gyerekek pedig szívesen mérik össze tudásukat, amit jelez, hogy a hegyvidéki diákolimpia keretében, a Zugligeti Általános Iskolában megrendezett sakkbajnokságra száznál is többen adták le nevezésüket. A legnagyobb létszámban a Zugligeti, a SOTE gyakorló- és a Lauder iskolából érkeztek, de szép számmal képviseltették magukat a Városmajori Gimnázium diákjai is. A versenyzők korcsoportonként és nemenként versengtek a hegyvidék sakkbajnoka címért.
 
A hegyvidéki iskolákban egyre népszerűbb sportág a sakk
A hegyvidéki iskolákban egyre népszerűbb sportág a sakk
 
Tekintettel arra, hogy nem minden korosztályban gyűlt össze elegendő induló, a hagyományos svájci típusú lebonyolítás mellett ezúttal körmérkőzésekre is sor került. A sakkozóknak tíz-tíz perc állt rendelkezésre a mattadáshoz, a szabályok betartására hivatásos bírák ügyeltek. A bajnokság záró akkordjaként a szervező zugligeti iskola vajas kenyérrel és meleg teával vendégelte meg a játékosokat.
 
(mm.)
 
A GYŐZTESEK
Lányok.
I. korcsoport: 1. Stotz Laura (Zugliget).
II. korcsoport: 1. Fábián Csenge (Zugliget).
III. korcsoport: 1. Papp Alexandra (Zugliget).
IV. korcsoport: 1. Obresovszky Nóra (Zugliget).
Vegyes (fiú-lány).
V. korcsoport: 1. Németh Attila (Lauder).
Fiúk.
I. korcsoport: 1. Oszkó Máté (Lauder).
II. korcsoport: 1. Laza Szabolcs (Lauder).
III. korcsoport: 1. Bódi Tibor (Németvölgyi).
IV. korcsoport: 1. Káplár Miklós (Városmajori Gimnázium).
VI. korcsoport: 1. Gottreich-Horváth Dávid (Lauder).
Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia