hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2009 - XXXIX. évfolyam 8. szám

Megújult a Margaréta park

Tavaly ősszel kezdett hozzá a kerületi pihenő- és játszófelületek felújításához az önkormányzat. A program keretében legutóbb a Margaréta parkot adták át.
A felújítás során a Margaréta park teljes területe új kavicsborítást kapott, illetve átépítették a Kiss János altábornagy és a Margaréta utcát összekötő átvezető járdát, amelynek közepén a térkövekből ugróiskolát alakítottak ki. Ha a kezdeményezés elnyeri a gyerekek tetszését, a tervek szerint más kerületi játszóterek belső járdáit is hasonlóképpen alakítják majd ki.
 
A felújítás a játszótéri részt is érintette, új hintákat, rugós mérleghintát és a kettéosztott homokozó szürke ütéscsillapító homokkal feltöltött részébe telepített csúszdavárat helyeztek ki. Külön homokozót kaptak a kisebb gyerekek, és biztonságosabbra cserélték a favár, valamint a szellőző felépítmény faburkolatát.
 
megujult
Új mérleghintát is kihelyeztek a játszótérre
 
Megújult a park közvetlen környezete is, a bejáratoknál rámpákat építettek, felújították a kerítést, a Margaréta utca felőli kerítés mellett pedig teljes hosszában térkő burkolatot kapott a járda. Kicserélték a korábban sok boszszúságot okozó ivókutat, a gombbal működő rendszer a remények szerint az eddiginél üzembiztosabb lesz.
 
A felújítást összehangolták a tavaszi fenntartási munkálatokkal, így a rekonstrukció keretében a növényzet rendezésére is sor került, a favizsgálatot követően a kertészek egy balesetveszélyes, elodvasodott nyárfát vágtak ki a park területén.
 
(m.)
Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia