Kevesen tudják, hogy a háziorvos köteles kijelenteni azt a betegét, aki a rá vonatkozó érvényességi időn belül egyszer sem vesz részt orvosi vizsgálaton. Amennyiben a kijelentést követően létrejön az orvos–beteg-találkozó, visszaáll a biztosított-viszony.
Az érvényességi idő számítása a biztosított születési napját követő hónap első napjától kezdődik, és korcsoportok szerint meghatározott ideig tart. E szerint tizennégy esztendős korig évente, tizenöt és harmincéves kor között háromévente, harmincöt év felett pedig legalább kétévente el kell menni a háziorvoshoz. Amennyiben ez nem történik meg, vagy a háziorvos nem kezdeményezi igazolható módon a találkozót a hozzá bejelentkezett biztosítottnál, ki kell őt jelentenie. Ha a kijelentést követően létrejön az orvos–beteg-találkozó, az egyidejű ellátás mellett a biztosított újra bejelenthető.
A tapasztalatok szerint egyre több XII. kerületi háziorvos szembesül a fenti problémával. Egyes körzetekben ez könnyen a praxisok ellehetetlenüléséhez vezethet, hiszen a szolgáltatás fenntartása az orvoshoz bejelentett biztosítottak után járó támogatásból valósul meg. Nagyszámú kényszerű kijelentés esetén csökken a tb-finanszírozás, miközben az állandó költségek változatlanok maradnak.
Mindezek elkerülése érdekében tehát legalább évente egyszer keressük fel háziorvosunkat. Ezzel nem csupán a hegyvidéki orvosi ellátás színvonalának megtartásához járulunk hozzá, hiszen a rendszeres szűrésekkel, a terápia időben történő elkezdésével a legtöbb betegség megelőzhető, illetve gyógyítható.
(M)
Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.
Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató „Hegyvidék – több mint kerület” - csoport.