A tavaly első osztályú minősítést elnyerő Ugocsa könyvtár valódi nagykövetnek számít a kultúra területén. Létrehozásának pillanatától azon fáradozik, hogy minden korcsoporttal megszerettesse a könyveket és az olvasást.
Az Országos Nagyi Könyvtári Napok rendezvény remek alkalmat szolgáltatott arra, hogy az idősebbek a szokásosnál is aktívabban vegyenek részt az intézmény életében. A könyvtárosok segítségével megismerkedhettek az internet nekik szóló tartalmaival, egészségügyi tanácsadásokon és előadásokon vehettek részt, valamint tájékoztatást kaptak a kerületi önkormányzat szolgáltatásairól.
A Haydn-, Händel-, Mendelssohn-emlékév alkalmából szerepet kapott a muzsika is, volt kozmetikai bemutató és tanácsadás, sőt, a Csipkeverők Baráti Köre jóvoltából kézműves munkákból összeállított kiállítást is megcsodálhattak a látogatók. Népszerűnek bizonyultak a nagyikat és unokáikat egy asztal mellé ültető játékos vetélkedők és az ezúttal szimultánként meghirdetett Ugocsa-kupa sakkverseny. A rendezvénysorozat fénypontjaként a Szupernagyi népdalkör adott fergeteges koncertet.
m.
Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.
Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató „Hegyvidék – több mint kerület” - csoport.