hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2009 - XXXIX. évfolyam 23. szám

Nemsokára felavatják Márton Áron szobrát

Várhatóan még az idén felavatják Márton Áron hegyvidéki emlékművét. A legendás erdélyi püspök kőből faragott mellszobra a Törökbálinti és a Rácz Aladár út találkozásánál újonnan kialakított térrészt ékesíti majd.
Lovas Pál alpolgármester elmondta, hogy szándéka szerint egy nonfiguratív alkotás került volna a közterületre. A Márton Áront absztrakt módon ábrázoló szobortervet a helyi képviselőtestület és a fővárosi kültéri alkotásokat engedélyező Budapest Galéria is elfogadta. A gyakorlati megvalósításról döntő testületi ülésen azonban a képviselők – korábbi határozatukat megváltoztatva – a figurális ábrázolás mellett tették le voksukat, egyúttal felkérték Kontur András szobrászművészt eredeti terve átfogalmazására.
Az új szobor kihelyezését megelőzően az önkormányzat rendezi az emlékhely környezetét. A parkosítás mellett a járdát térkővel burkolják, míg a talapzatba az útfelújítások során visszanyert bazaltkockákat is beépítik.

M

Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia