Pelsőc a Sajó folyó mellett fekszik, Rozsnyótól mindössze tizenhat kilométerre, közel a magyar–szlovák államhatárhoz. Nevének eredete vitatott, egyes feltevések szerint a szláv „ples” szóból ered, amelynek jelentése kopár. A település neve e feltevésszerint: „kopár hely”.

Régészeti feltárások bizonyítják, hogy Pelsőcöt a XI. században alapították, azonban már korábban is lakott terület volt. Első írásos említése a tatárjárást követően történt, amikor IV. Béla az Ákos nemzetségnek adományozta, hogy ott várat és kolostort építsen. A latin nyelvű oklevélben ekkor még „Plesuck” néven tűnik fel. A későbbi időkben számos névváltozata megjelent, mivel a latin nyelven író deákok nehezen tudták átültetni a Pelsőc nevet.

Az Árpádok idején is fontos vámszedőhely volt a falu, azonban az Anjou-királyok időszaka alatt indult meg városiasodása; Károly Róbert 1328-ban adományozott neki vásártartási jogot, valamint városi rangot és jogot.

Pelsőci utcarészlet (1930-as évek)

A város a török időkben végvár volt; 1558-ban a török csapatok elfoglalták a várat, és vele együtt Pelsőcöt is felégették. A vár sorsát azonban nem egy török, hanem egy osztrák hadvezér pecsételte meg: 1567-ben hadászati megfontolásokból Schwendi Lázár császári hadvezér leromboltatta. Nem építették újjá, azóta romként áll a város felett.

A főleg mezőgazdaságból élő Pelsőc pont beleesett a kettős adóztatás övezetébe, vagyis egyszerre fizetett a töröknek és a magyar államnak is. A törökök kiűzését követően nyugalmas időszak következett, egészen 1849-ig, amikor a magyar szabadságharcot leverő orosz csapatok újból teljesen felégették.

A várrom mellett érdemes felkeresni a XIII. századi templomot, amelyet egykor négytornyos fal vett körül, ennek maradványai máig láthatók. Pelsőc híres szülötte Rudnay Gyula festőművész, aki 1878-ban látta meg a napvilágot.

A várost a XX. század elején közel 2400-an lakták, túlnyomórészt magyarok. A jelentős többség egészen 1945-ig megmaradt, amikor a csehszlovák állam által végrehajtott kitelepítések eredményeként 49 százalékra csökkent ott élő honfitársaink aránya. Pelsőc lakosainak közel fele a mai napig magyar.

(Balázs)