hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2009 - XXXIX. évfolyam 15. szám

Plusz egy hét tábor

A Városmajori Sportközpont az uszoda felújítása után – a Buborék úszóiskola szervezésében – még egy hét szervezett programmal várja mindazokat, akik a lehető legtovább folytatni kívánják a nyaralást, a nyári test- és léleküdítő foglalatoskodást, ám valamilyen oknál fogva ezt már nem tehetik a városon kívül, messze Budapesttől.
 
A Buborék augusztus 24-től a hét végéig egész napos programot kínál étkeztetéssel, uzsonnával és ebéddel, s nem utolsósorban kitűnő, vidám hangulattal, amely az oktatók és a gyerekek munka- (vagyis inkább játék-) kapcsolatát már az első találkozástól kezdve áthatja. A foglalkozásokat, mint máskor is, a sportcentrum épületében, valamint a szabadban tartják, a szokásos labdajátékok mellett olyan új elemek beiktatásával, mint az íjászat vagy az úgynevezett ugrálóvár.
 
Augusztus 31-től pedig folytatódnak a tanévi négyhetes úszóiskola-programok, a vízhez szoktató, kezdő, majd mély vízhez szoktató, félhaladó, illetve haladó, s végül a szintfenntartást beidegző edzésórák. Az oktatást úszóversenyek színesítik, amelyek izgalmat és sikerélményt adhatnak a gyerekeknek. Nem feledkeznek meg a felnőttekről sem, számukra továbbra is akvafi tnesz-foglalkozásokat, újdonság gyanánt pedig délelőttönként vízitorna-órákat tartanak. A kerületben lakó hetven év feletti vendégek ezt a szolgáltatást ingyen vehetik igénybe.
 
(r.)
Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia