hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2009 - XXXIX. évfolyam 9. szám

Portugál vendégek a Tamási iskolában

Budapesten az elsők között indult emelt szintű portugálnyelv-tanítás a Tamási Áron iskolában. A gyerekek a kiterjedt testvériskolai hálózatnak köszönhetően anyanyelvi környezetben is kipróbálhatják nyelvtudásukat. A diákcsereprogram keretében áprilisban a portugáliai Viana do Castello középiskolájának tanulói látogattak Budapestre.
A portugál nyelvet 2000 óta tanítják a Tamási Áron iskolában. Eleinte kizárólag heti négy órában folyt az oktatás, négy éve már azonban, egy sikeres Tempus pályázatnak és Hajnal Gabriella igazgató kitartásának köszönhetően, nyelvi előkészítő csoportokat is indítanak. A nulladik évfolyamon egy éven keresztül már heti tizennégy órában tanulják a nyelvet a diákok, ami egyedülálló az egész országban.
 
portugal
Viana de Castillóból érkeztek a vendégek
 
Az oktatás hatékonyságának növelése érdekében már az első „portugál” tanévben megkezdődött a partneriskolák keresése, azóta öt portugál iskolával sikerült tartós kapcsolatot kialakítani. Az együttműködés keretében évente szerveznek diákcsereprogramot, melynek során a magyar és portugál gyerekek egymás nyelve mellett a két ország kultúráját is megismerhetik. Ez különösen a tamásis diákoknak jelent komoly segítséget tanulmányaik során, hiszen portugál televízió- vagy rádióadó nem fogható Magyarországon, így az anyanyelvi érintkezés szinte kizárólag a partneriskolai programban valósulhat meg.
 
Viana do Castello Portugália észak-nyugati felén, Minho régióban fekszik. Egyebek közt azért esett a választás éppen erre a tengerparti, 36 ezer lelket számláló kisvárosra, mert a térség népművészete az egyik leggazdagabb az országban. Első alkalommal tavaly októberben utaztak magyar gyerekek a városkába, ezt a látogatást viszonozták most a portugál iskola tanulói.
 
(m.)
Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia