hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2009 - XXXIX. évfolyam 24. szám

Repülési engedély angyaloknak

A Baltazár Színház, az egyetlen hazai hivatásos színtársulat, amely értelmi sérült színészekből áll, a Tüskevár iskola meghívására a Repülési engedély – angyaloknak című utcaszínházi előadását mutatta be a Csillebérci Szabadidő- és Ifjúsági Központban. A darab zenés, táncos formában beszél a hitről: a történetben egy szekéren érkező angyalcsapat ébreszti rá a hitehagyott papot arra, hogy hit nélkül nem lehet élni.

Az adventi előadást nemcsak a Tüskevár tanulói tekinthették meg, hanem több kerületi intézmény, nevelőotthon diákjai, lakói és tanárai is, akiket szintén meghívtak a programra. A szervezők a rendezvénnyel kikapcsolási lehetőséget, egyszersmind találkozási, ismerkedési alkalmat kívántak teremteni, melynek során a legkülönbözőbb társadalmi helyzetű és sokféle problémával szembenézni kényszerülő fiatal találkozhat egymással, hogy a különbözőségeik és a másságaik érzékelése mellett megélhessék hasonlóságaikat, azonosságaikat is.

2009_24_Page_17_Image_0004

Az egykori csillebérci úttörőtábor területén működő, hiperaktív, magatartásproblémás, viselkedészavaros és más, sajátos nevelési igényű gyerekekkel foglalkozó Tüskevár Általános Iskola, Szakiskola, Szakközépiskola és Gimnázium a téli szünet előtti utolsó napokban adventi hetet tart. Ennek nyitóeseménye volt a Baltazár Színház előadása, amit kézműves-foglalkozások, beszélgetések, versenyek és kirándulások követnek. A közös programok célja, hogy ráhangolják a gyerekeket a karácsonyra – azokat is, akiknek otthon kevesebb ünnepi pillanat jut nehéz családi körülményeik miatt.

z.

Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia