hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2009 - XXXIX. évfolyam 3. szám

Sakk, matt, Lauder

Három kategóriában tizenhat csapat indult a kerületi iskolások számára kiírt sakkcsapatbajnokságon. A verseny győztesei képviselhetik Hegyvidéket a budapesti korosztályos döntőkben.
A három főtáblás és egy tartalék versenyzőből álló alsós fiú- és lány-, valamint felsős fiúcsapatok körmérkőzéses lebonyolításban döntöttek a helyezések sorsáról. A házigazda jogán a Zugligeti Általános Iskola valamennyik kategóriában két csapattal nevezett. Ezúttal nem jött el a 2008-as Bu- dapest-bajnok SOTE Gyakorló Iskola lánycsapata, mivel tavalyi eredménye alapján automatikusan továbbjutott, így kategóriájában az idén két hegyvidéki iskola indulhat a fővárosi döntőben.
sakk
Mindenki játszott mindenkivel, a versenyzőknek azonban nemcsak egymással, hanem az idővel is meg kellett küzdeniük, hiszen ezúttal csupán tíz percük volt, hogy mattolják ellenfelüket. Mint a végelszámolásnál kiderült, azok az iskolák szerepeltek a legjobban, ahol a sakkot intézményes keretek között oktatják. Két első helyet szerzett a Szabolcsi János nagymester vezetésével készülő Lauder, míg a játék fortélyait Csonkics Tünde sakkolimpikontól elleső SOTE Gyakorló Iskola egy bajnoki címnek örülhetett. Végig jól küzdöttek a zugligeti gyerekek is, de ezúttal meg kellett elégedniük két második és egy harmadik hellyel.
(em.)
Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia