A legenda ismert: Szent György Kappadokiából származott, és a római hadsereg magas rangú katonatisztjeként legyőzte a sárkányt, amely a líbiai Silena város közelében lévő tóban élt. A fenevad naponta szedte áldozatait, és György vitéz egyszer megmentette tőle az éppen áldozatul kiszemelt királylányt. A hőstett hatására a környékbeliek megkeresztelkedtek. Györgyöt keresztény hitéért börtönbe vetették. A tömlöcben megjelent előtte Krisztus, és megjósolta hét évig tartó szenvedéseit. Szent Györgyöt 303 táján, a Diocletianus-féle üldözések idején lefejezték, vértanúhalált halt. Így vált a lovagok, lovas katonák, fegyverkovácsok, szíjártók, vándorlegények és cserkészek védőszentjévé.

 

A rómaiaknál április 24-e a Palilia pásztorünnep napja volt. A pásztorok kiseperték az istállókat, meghintették vízbe mártott babérágakkal, a szalmatűz füstjével megfüstölték magukat s jószágukat. Áthajtották a nyájat a tűzön, maguk háromszor ugrottak át rajta, hogy elkerüljék a boszorkányok rontását. Áldozatot mutattak be, majd kezet mostak a reggeli harmatban.

 

E hagyomány tovább élt a hazai állattartás szokásaiban is. Az állatok Szent György-napi első kihajtásához számos hiedelem és szokás fűződött. Nagy jelentőséget tulajdonítottak annak a veszszőnek, zöld ágnak, amellyel az állatokat először terelték ki a legelőre. A nyírfa- vagy rózsafaággal kihajtott barmok különösen védetté váltak. Ugyancsak rontáselhárító hatása volt a jószág tűzön áthajtásának, füstölésének.

 

Szent György napjához köthető pásztorszokás a kalotaszegi „juhbemérés”. Ilyenkor állapították meg, hogy a gazdák a nyár folyamán milyen sorrendben, menynyi tejet kapnak. Ez még a lakodalomnál is nagyobb ünnep volt, ezért evés-ivással és táncmulatsággal zárták a napot. A lányokat, legényeket összepárosították, s néhány Garam-menti községben a legények kikiabálták, „kilőtték” a lányok és asszonyok hibáit. Zagyvarékason köténnyel szedték fel a hajnali harmatot, közben egy marék füvet a tehén elé tettek. Ettől remélték, hogy több tejet ad a jószág. A harmatos ruhadarabot a tejesfazékba csavarták ki, hogy sok vajuk legyen.

 

Április 24-e tavaszi gonoszjáró nap. Ekkor a boszorkányok szabadon garázdálkodhattak. Az emberek tüskés ágakat tűztek a kerítésbe, ajtóra, hogy távol tartsák a gonoszt. A régi boszorkányperek szerint a bűvös-bájos banyáknak ilyenkor megnőtt a hatalmuk. Aki a keresztútra ment, láthatta őket harmatot szedni. Közismert hiedelem volt, hogy a boszorkányok különböző tárgyakból, lepedőből, kötényből tejet tudnak fejni.

 

E napon érdemes megkeresni a földbe rejtett kincseket. Hittek abban is, hogy a Szent Györgynap előtt fogott gyíkkal megelőzhető a torokgyík, ha megkenegetik vele a torkukat. Április 24-én vetették el a kukoricát, a babot, az uborkát. Ha a varjú nem látszott ki a búzából, jó termésre számítottak. Úgy vélték, ha ezen a napon megszólalnak a békák, az korai tavaszt és nyarat jelent, s utóbbi még esőtlen is lesz. Ha még az ég is megdördült, bő termést vártak.