hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2009 - XXXIX. évfolyam 3. szám

Selyem, spakli, hangoskönyv

Három ember, három személyiség, három teljesen különálló képi világ. Kisteleki Margit selyemfestő és két leánya, a szintén festő Zsuzsanna és Dóra a Jókai Klubban közös kiállításon mutatta be műveit, amelyek markánsan eltérőművészi eszközökkel képesek hasonlóan erős hatásfokkal rabul ejteni a látogatókat.
A három Kisteleki címmel megnyílt tárlat izgalmát az ellentétekben rejlő feszültség adja. Hiába a családi kötelék, az igazi művészekre jellemző egyénilátásmód autonóm alkotóvá teszi a Kisteleki família mindhárom tagját: Kisteleki Margit finom selyemképei, nagyobbik lánya, Zsuzsa vad, színhatásokra építő alkotásai, valamint a kisebbik leány, Dóra álom és ébrenlét közti, szürreális rajzi világa jól elkülöníthető egységet alkotnak a Jókai Klub kiállításán.
„A kilencvenes évek elején egy továbbképzésen, valamint könyvekből és saját próbálkozásaim során sajátítottam el a selyemfestés technikáját” – mesélte érdeklődésünkre a bakonycsernyei születésű, húsz évig rajztanárként dolgozó, ma már kizárólag alkotóművészként tevékenykedő Kisteleki Margit. A művésznő elmondta: a festék sokkal jobban fut a selymen, mint a papíron, ezért is festi egyebek mellett azokat a virágokat, virágszirmokat, valamint a Klimt ihlette, kecses és törékeny szecessziós női alakokat, amelyek a Jókai Klubban is láthatók. Mostanában a dekorativitás felé mozdult el, áttért a selyembatikolásra, amivel erőteljesebb színeket, határozottabb kontúrokat tud létrehozni. „Nagy koncentrációt igényel ez a munka: amíg egy olaj- vagy akrilképnél vissza lehet kaparni a festéket, vagy újabb réteget lehet felkenni, addig a selyemnél alaposan meg kell gondolni minden mozdulatot, mert a javítási lehetőségek igencsak korlátozottak, például egy sötétebb szín visszavilágítása egyáltalán nem lehetséges” – mondta Kisteleki Margit.
A Kisteleki család – Margit, Zsuzsa, Dóra és Zoltán, az édesapa
A Kisteleki család – Margit, Zsuzsa, Dóra és Zoltán, az édesapa
„Míg a selyemfestés egy könynyed, finom műfaj, addig én elég vadul festek; általában nem is ecsetet használok, hanem spaklit, azaz festőkést, amellyel, úgy érzem, sokkal jobban ki tudom fejezni magam. A színhatás érdekel, amit a festék kenésével, a színek egymásra rétegződésével tudok elérni” – beszélt saját technikájáról Kisteleki Zsuzsa, aki édesanyjához hasonlóan pedagógus.
Ő rajz- és némettanárként jelenleg is tanít egy pesti iskolában, így az alkotómunkát szabadidejében végzi. Zsuzsa impulzív személyiség, az ellenpólusokat szereti megjeleníteni. Ahogy Koppán Szilvia, a kiállítást szervező ArtDepo egyik alapító tulajdonosa fogalmazott: mélységek és magasságok, csend és kiáltás, nyugalom és zakatoló mozgalmasság tükröződik munkáiból.
A tudatalattimból dolgozom. Újabb képeimre jellemző, hogy leülök valamit csinálni, és fogalmam sincs, mi lesz belőle a végén. Az a metódusom hogy nincs metódusom” – így jellemezte „munkamódszerét” Dóra, a Kaposvári Egyetem művészeti karának első éves hallgatója. A fiatalabbik Kisteleki lány úgy véli, ő még keresi a stílusát, egyelőre nem tudja magát megismételni. Viszont azt érzi időnként, hogy édesanyja egyénisége – talán a nyugodtság tekintetében – egy kicsit benne is megtalálható. Technikai megoldásai azonban igencsak eltérőek – mostanában akvarellről színes tusra és akrilra kezd váltani –, s a témái is jóval elvontabbak. Talán nem véletlen, hogy első komoly megbízásaként egy sci-fi ből (Philip K. Dick: Lenn a sivár földön) készült hangoskönyv borítójátkészíthette el nemrégiben.
Kisteleki Margit Klimt ihlette selyemfestményei
Kisteleki Margit Klimt ihlette selyemfestményei
A három művész együtt él és alkot Budakeszin, egy családi házban. Mint mondják, mindegyikőjüknek megvan a saját alkotótere, és akkor festenek, amikor kedvük tartja. Nem szólnak bele egymás munkájába, bár néha megosztják egymással véleményüket. „Időnként bíráljuk is egymást – én óvatosabban, mint ők” – jegyezte meg mosolyogva az édesanya.
z.
Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia