hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2009 - XXXIX. évfolyam 11. szám

Semmelweis méltó utódai

Az önkormányzat a Semmelweis-napon köszöntötte a kerület egészségügyi dolgozóit. Ebben az esztendőben a Hegyvidék Egészségügyi Ellátási Díjak átadása mellett külön elismerésben részesültek az utóbbi években az alapellátásból nyugállományba vonuló háziorvosok, fogorvosok, házi ápolók és védőnők.
A Semmelweis-nap az egészségügyben dolgozók megbecsülésének ünnepe, azoké, akik az egyre romló körülmények ellenére naponta tudásuk legjavát nyújtva küzdenek a betegségek ellen – emlékeztetett köszöntőjében Kovács Lajos alpolgármester, aki kiemelte: szerencsére a XII. kerületben az országosnál jobb a helyzet, köszönhetően annak, hogy Hegyvidék önkormányzata erején felül, a központi támogatások csökkenése ellenére is folyamatosan fejleszti egészségügyi hálózatát.
 
A kerület hatvanezer lakójának egészségügyi alapellátását jelenleg tizenkét telephelyen száz dolgozóval oldja meg az önkormányzat. Munkájukat a Hegyvidéken működő kórházak, klinikák és magánrendelők segítik, az ellátás színvonalának emelése érdekében a kerület szoros kapcsolatot épített ki a Szent János Kórházzal. Az alpolgármester szerint az összefogásra azért is szükség van, mert az általános pénztelenség miatt a kormányzat még több forrást von majd el az egészségügytől. Teszik ezt annak ellenére, hogy tudni lehet, az egzisztenciák és a családok összeomlásával együtt jár az emberek egészségének romlása is.
 
Még nagyobb lelkierőre, odaadásra és áldozatvállalásra van tehát szükség az ágazatban ahhoz, hogy kezelni lehessen a közegészségügyi és társadalmi kihívásokat. Az önkormányzat a várhatóan megnövekedő feladatok ellátását az intézményeknek otthont adó épületek korszerűsítésével, illetve eszközvásárlással segíti, mindez azonban semmit sem ér a kerületi egészségügyi dolgozók szakértelme, emberi tartása nélkül – fogalmazott Kovács Lajos. Mint mondta, a Semmelweis-napon átadott elismerések éppen ezért az ágazat egészének szólnak.
 
semmelweis
A két kitüntetett: dr. Arató Éva és Dezső Tünde
 
Dr. Szolnoki Lajos háziorvos arra hívta fel a figyelmet, hogy országos összehasonlításban a XII. kerület lakossága van a legjobb egészségi állapotban. A Hegyvidéki Egészségklub vezetője szerint akkor drága az egészség, ha „eljön” a betegség, és az egészségügyben dolgozók azon munkálkodnak, hogy minél kevesebb kerületi polgárnak kelljen megfizetnie egészsége árát.
 
A Hegyvidék Egészségügyi Ellátási Díjat az idén dr. Arató Éva nyugalmazott felnőtt háziorvos és Dezső Tünde, a Gazdasági Ellátó Szolgálat egészségügyi csoportvezetője kapta. Hagyomány, hogy az egészségügyben dolgozók ünnepén az önkormányzat a GlaxoSmithKline Kft. támogatásával megajándékozza a kerületi egészségügyi közalkalmazottakat. Az ajándékcsomagokat ezúttal Németh Zoltánné vezető védőnő és Varga Ilona vezető szakápoló vette át. Mivel a háziorvosi praxisok privatizációját követően megszűnt az ellátásban dolgozók közalkalmazotti státusza, a nyugállományba vonuló dolgozók intézményi búcsúztatására sem kerülhetett sor. Ezt pótolta az önkormányzat, amikor külön köszöntötte az elmúlt években nyugdíjjogosultságot szerzett háziorvosokat, fogorvosokat, házi ápolókat és védőnőket.
 
A Semmelweis-napi ünnepséget tombolahúzás zárta, a CSSD Kft. és a HARIS Gsztronómiai Kft. felajánlásainak köszönhetően a jelenlévők között értékes tárgynyereményeket sorsoltak ki.
 
(em.)
Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia