hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2009 - XXXIX. évfolyam 23. szám

Stop a játéktermeknek

Új játéktermek nyitását korlátozó szabályozás bevezetéséről határozott legutóbbi ülésén a hegyvidéki önkormányzat képviselő-testülete. A döntés hátteréről Váczi János kabinetfőnököt kérdeztük.

Az önkormányzat közbiztonsági és ifjúságvédelmi okokból éve óta nem támogatja, hogy a kerületben új játéktermet létesítsenek, illetve pénznyerő automatákat helyezzenek el – tudtuk meg Váczi Jánostól. A kabinetfőnök elmondta, hogy korábban a jegyző mint szakhatóság mérlegelési jogkörében eljárva utasíthatta el az ilyen jellegű kérelmeket – 2006 októbere óta nem is adott ki egyetlen hozzájáruló nyilatkozatot sem. Egy jogszabály-módosítással azonban megszűnt a jegyző mérlegelési jogköre, és csak helyi önkormányzati rendelet alapján tilthatja meg az I. és II. kategóriás játéktermek üzemeltetését, amennyiben a tevékenység sérti a jóérzést, a közbiztonságot, a gyermek- és ifjúságpolitikai érdekeket, illetve ellenkezik a helyi közösség többségi akaratával.

Mostantól rendelet szabályozza a játéktermek nyitását
Mostantól rendelet szabályozza a játéktermek nyitását

Az önkormányzat a www.hegyvidek.eu honlapon néhány hete szavazásra bocsátotta azt a kérdést, vajon támogatnák- e az itt élők az új játéktermek létesítésének rendeletben történő korlátozását. Váczi János arról számolt be, hogy a kérdésre közel ötszázan válaszoltak, és több mint 75%-uk egyetértett az elképzeléssel. A többségi véleménnyel összhangban az önkormányzat képviselő-testülete 22/2009. (XI. 19.) számú rendeletével szabályozta, hogy a kerületben I. és II. kategóriába tartozó játékterem ifjúsági, gyermek-, oktatási vagy nevelési intézmény, ifjúsági klub, továbbá egyházi, illetőleg egészségügyi intézmény 500 méteres körzetében nem létesíthető (a rendelet teljes szövege előző lapszámunkban olvasható).

A játéktermek két kategóriájának meghatározását külön jogszabályok tartalmazzák. A szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény értelmében I. kategóriába tartozó játékteremnek minősül a közterület felől saját bejárattal rendelkező épület vagy olyan külön bejárattal rendelkező, építészetileg zárt helyiség, amely – gépenként minimum 2 négyzetméter figyelembevételével – legalább tíz pénznyerő automata elhelyezésére alkalmas.

Váczi János kabinetfőnök
Váczi János kabinetfőnök

I. kategóriás játékterem létesítésére vonatkozó tilalmakat maga a törvény is megállapít, amikor kimondja, hogy ifjúsági, gyermek-, oktatási vagy nevelési intézmény, ifjúsági klub, továbbá egyházi, illetőleg egészségügyi intézmény 200 méteres körzetében nem működhet ilyen. II. kategóriába tartozó játékterem létesíthető a 18/1995. (VII. 21.) PM-IKM együttes rendelet szerint az italüzletekben, az eszpresszókban, valamint az olyan III–IV. kategóriás melegkonyhás vendéglátóhelyeken, ahol szeszesital-kimérés is történik.

z.

Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia