Tájreneszánsz (száz év klaszszikus és kortárs tájértelmezése) – e címmel látható kiállítás a Volksbank Istenhegyi úti galériájában. A tárlaton tizenhét felkért művész tájat ábrázoló festményei, fotói, fémhegesztése és installációja mellett tíz „klaszszikus” festőművész alkotásait is megcsodálhatják az érdeklődők. Mednyászky László Őszi táj (Őszi világ) című, 1905-ben festett, nagyméretű képe, amelyet tavaly restauráltak, hosszú idő után először kerül a nagyközönség elé (képünkön).

A kiállításra míves album is készült, amely valamennyi művészt bemutatja, és három tanulmányt is magában foglal.
(Kérész)
Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.
Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató „Hegyvidék – több mint kerület” - csoport.