hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2009 - XXXIX. évfolyam 18. szám

Testnevelési óra mindennap

Ahogyan arra számítani lehetett, az első osztályosok számára bevezetett mindennapos testnevelési óra a hegyvidéki általános iskolák pedagógusai szerint is nagyszerű kezdeményezés. Legutóbbi lapszámunkban Bak Ferenc, az önkormányzat oktatási és közművelődési irodájának vezetője mondta el, mit várnak a kerület vezetői a program bevezetésétől, míg ezúttal az iskolákban érdeklődtünk, és a tanárok véleményére voltunk kíváncsiak.
A mindennapos testnevelési órát az új tanévben vezették be az önkormányzat által fenntartott általános iskolákban. Jelenleg az elsősöket érinti, ők negyedik osztályig az órarendbe beépítve tornáznak mindennap. Ez azt jelenti, hogy a 2012–2013-as tanévre már elsőtől negyedikig valamennyi alsós diák számára kötelező lesz heti öt alkalommal részt venni testnevelésórán.
 
Szerdahelyiné Jászberényi Ágnes, a Virányos Általános Iskola igazgatója kifejezetten örül annak, hogy kötelező a heti öt testnevelésóra. Az intézményvezető szerint ez sok szempontból hasznos lehet.
 
– Nagy örömmel fogadtuk a döntést – kezdte Szerdahelyiné. – Azonban nemcsak mi, tanárok, hanem a szülők is üdvözölték a programot, a tanév előtti szülői értekezleten számos pozitív viszszajelzést kaptunk. A mindennapos testnevelés nem csupán a gyerekek testi fejlődésében nyújt segítséget, hanem jó hatással lehet a kicsik tanulmányi eredményeire is. A különböző játékok szabályokkal járnak, ezek megtanulása és betartása elősegítheti a pozitív emberi értékek kialakulását. Bízunk abban, hogy a gyerekek fegyelmet is tanulnak az órákon. Mindemellett nekik is jó, hogy nem kell négy órát végigülniük a padban, hanem ezt megszakítja negyvenöt percnyi mozgás.
 
A pedagógus ezután elmondta: a Virányos Általános Iskolában jelenleg két első osztály van, ez négy pluszórával jár, amelyeket szaktanárok tartanak. Igaz, lenne lehetőség arra, hogy mind az ötöt testnevelő vezesse, azonban az igazgatónő szerint nagyon fontos, hogy a kicsik elsőben minél több időt töltsenek a tanító nénivel. Azt azért hozzátette: nem lesz így sokáig, hiszen harmadiktól már szaktanár tartja majd az órákat.
 
A gyerekeknek az a legnagyobb öröm, ha mozoghatnak
A gyerekeknek az a legnagyobb öröm, ha mozoghatnak
 
– Mindenképpen szeretném kiemelni az önkormányzat szerepét, ugyanis nemcsak kitalálták ezt a programot, hanem a megvalósításáért is sokat tettek a kerület vezetői. Kaptunk egy gumiborítású kézilabdapályát, hogy minél korszerűbb helyen mozoghassanak a gyerekek, valamint a mindennapos testneveléssel járó plusz óraszámot is fi nanszírozzák. Az említett pályának egyébként október másodikán tartjuk az átadó ünnepségét, egy egészségnappal egybekötve. Persze, ez csak formalitás, hiszen a gyerekek már „birtokba vették”.
 
„Fantasztikus programnak” nevezte a mindennapos testnevelési óra bevezetését Holtságné Csipán Ágnes, a Városmajori Gimnázium és Kós Károly Énekzene Emeltszintű Általános Iskola, Módszertani Információs Felnőttképzési Továbbképző és Vizsgaközpont tagintézményigazgatója.
 
– A gyerekeknek ebben a korban az a legnagyobb öröm, ha mozoghatnak, és teljes mellszélességgel ki is kell állni egy ilyen program mellett – hangsúlyozta Holtságné. – Szerintem nagyon fontos lenne, hogy az egész országban bevezessék a napi kötelező testnevelésórát a kicsik számára. Ami azonban a mi lelkesedésünknél is fontosabb: a szülők is ugyanígy gondolják. Viszont nem szabad túlzott elvárásokat támasztanunk a programmal kapcsolatban; nem valószínű például, hogy elősegíti a tanulmányi eredmények javulását, legalábbis rövid távon biztosan nem. Az viszont bizonyos, hogy aki mindennap mozog, az órákon is nyugodtabb lesz, és jobban oda tud majd figyelni. Természetesen arra számíthatunk, hogy a naponta szervezetten mozgó kicsik kitartást és fegyelmet tanulnak.
 
Holtságné – igazgató kollégájához hasonlóan – hozzátette, hogy az önkormányzat sokat segített a megvalósításban, és kifizeti a pluszórákból adódó költségeket. Mint mondta, jelenleg adottak a körülmények a mindennapos testnevelési órák megtartására, azonban néhány év múlva, ha már az első négy osztályban kell heti öt órát tartani, adódhatnak problémáik az elhelyezéssel. Mindezt már jelezték az önkormányzatnak, és az eddigiekből kiindulva valószínűleg idejében megszületik a megoldás.
 
CSNM
Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia