hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2009 - XXXIX. évfolyam 22. szám

Tesztelik az ügyfélirányító rendszert

A teljes hálózat beindítására még néhány hetet várni kell, az ügyfélszolgálaton azonban egyszerűsített üzemben már működik a polgármesteri hivatalban újonnan kiépített ügyfélirányító rendszer. A számítógépes vezérlésnek köszönhetően az épület folyosóin, illetve az ügyfélvárókban kihelyezett nagyméretű, színes LCDmonitorok az aktuális hívószámok mellett a várakozás becsült idejéről is tájékoztatják az ügyfeleket.

A hívószám alapú beléptető és ügyfélirányító rendszer lényege, hogy valós idejű kapcsolatot biztosít a polgármesteri hivatal bejáratainál kialakított regisztrációs pultok és az ügyfélforgalmat bonyolító irodák között. Ennek köszönhetően lerövidül a várakozás és az ügyintézés ideje egyaránt – mondta el lapunknak Kováts Balázs. Az önkormányzat informatikai szakemberének tájékoztatása szerint az egyelőre csak az ügyfélszolgálaton működő rendszer legnagyobb előnye, hogy kiküszöböli a felesleges sorszámkérést, hiszen a regisztrációs pultoknál a konkrét igények ismeretében adnak hívószámot az ügyfeleknek.

22_Page_02_Image_0002

A blankettán a többi között szerepel az iroda házon belüli elhelyezkedése (emelet és ajtó), valamint a várakozók száma, míg a folyosókra kihelyezett LCDmonitorokon további információkhoz juthatnak az ügyfelek. Ezeken a tervek szerint az éppen aktuális hívószámok mellett a várakozás becsült idejét is nyomon követhetik. Gyorsítja az ügyvitel menetét, hogy a regisztrációról, illetve a sorszám kiadásáról a számítógép üzenetet küld az érintett iroda munkatársának, akinek így lehetősége nyílik összeállítani az ügyintézéshez szükséges iratokat, vagy átadhatja az anyagot az üggyel korábban foglalkozó kollégájának.

A monitorok telepítése, a regisztrációs pultok kialakítása és a számítógépes hálózat kiépítése már befejeződött, jelenleg az ügyfélirányító tesztelése, finomhangolása zajlik. Kivétel ez alól az ügyfélszolgálat, ahol – a polgármesteri hivatalban elsőként – november eleje óta a napi munkarendnek megfelelően működik a rendszer.

(m.)

Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia