hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2009 - XXXIX. évfolyam 10. szám

Történelmi siker a Sportmax 2-ben

Megnyerte első mérkőzését az EnterNet-NTE Hegyvidék kosárlabdacsapata az élvonalban – igaz, kicsit későn. A XII. kerületiek a Kecskemét ellen ünnepelhették a diadalt, ami azonban reménykedésre sem adhat okot, hiszen az együttes már kiesett az első osztályból.
Sikerült! Megszületett a Hegyvidék csapatának első győzelme a magyar kosárlabda élvonalában. Nagyon hosszú és rögös út vezetett odáig, míg a tizenkettedik kerületiek legyőzték a Kecskemétet az alsóházi rájátszásban. Sajnos, az alapszakasz eléggé csúfosan sikerült a gárda számára, hiszen huszonhat vereség mellett egyetlen győzelem sem került a neve mellé, így már a playoff előtt csupán matematikai esélye volt arra, hogy az együttes kiharcolja a bennmaradást.
 
Ez nem sikerült. Újabb két vereséggel folytatódott a rossz sorozat, és ekkoriban Sabáli Balázs, a csapat szaktanácsadója is kissé elkeseredetten beszélt a szezonról, vagy legalábbis a február vége óta eltelt időszakról, hiszen ő azóta áll a klub alkalmazásában.
 
– Hiába volt jó néhány olyan mérkőzés, amelyen nagyon közel álltunk a győzelemhez, az utolsó negyedben rendre kiütközött a csapat rutintalansága, az, hogy a keretből sokaknak ez az első idényük az élvonalban. Ráadásul a rossz sorozat nagyon görcsössé tette a srácokat, és ekkora teherrel a vállukon nagyon nehéz volt játszaniuk. Pedig mindenki bízott a sikerben, mindenki beleadott mindent, hogy meglegyen az első nyert meccs. Talán ha ez a szezon közepén megtörténik, több esélyünk lett volna a bennmaradásra. Ha a kiesés elleni harcot el is vesztette a Hegyvidék, egy csatát megnyert. A játékosok a szívük mélyén hitték, hogy meglehet az első győzelem, és a Kecskemét elleni hazai mérkőzésen ez meg is lett. A nagyszünetben már tizenkét ponttal vezetett a gárda. Ekkor egy nem mindennapi köszöntésnek lehetett tanúja a mintegy 100 fős publikum, a hangosbemondó ugyanis bejelentette, hogy Tóth László, az 1955-ös Európa-bajnok magyar csapat centere a helyszínen tekinti meg a mérkőzést, hiszen éppen mostanában látogatott haza Los Angelesből egy érettségi találkozó miatt. A hazaiak két légiósa, Younger és Johnson néhány szót váltott is az egykori klasszissal. Talán ez is jót tett nekik: mindketten remekeltek a második félidőben, és ketten együtt ötven ponttal zártak (Younger 29, Johnson 21).
 
A Hegyvidék magabiztosan kosarazott, és még az sem zavarta meg, hogy a vendég szurkolótábor egy tagja fáradhatatlanul és eléggé zavaróan püfölte a dobját, így buzdítva a vendégeket. A találkozó végére teljesen összeeső kecskemétieket végül 99–71-re győzték le a hazaiak.
 
– Már a mérkőzés előtt tudtuk, hogy a Kecskemét az utolsó mecscsén légiósok nélkül lép pályára, ami, mint az be is bizonyosodott, döntő szerepet játszott a győzelmünkben – nyilatkozta lapunknak Sabáli a találkozó után. – Azért az is kellett a sikerhez, hogy amerikai játékosaink kiváló napot fogjanak ki, és persze az is, hogy ennyire feljavuljon a dobószázalékunk a második félidőre. Ha hatékonyan kosaraztunk volna a Nyíregyháza ellen az előző mérkőzésen, talán már akkor győztesen hagytuk volna el a pályát. Ez a siker fontos volt a csapat számára, hiszen így végre lekerült a teher a vállakról az utolsó két találkozóra. Csak kár, hogy ilyen későn nyertünk…
 
CSNM
 
KOSÁRLABDA-FESZTIVÁL
A BSE csarnokában (XII., Városmajor utca 61.) és az épület előtti parkban rendezik meg június 6-án 9.30–17.00-ig az I. Városmajori Kosárlabda-fesztivált. Az 1–2. osztályosok sorversenyen, míg a 3–4. osztályosok mini kosárlabda-bajnokság, a nagyobbak streetball-bajnokság keretében próbálhatják ki tudásukat, továbbá ügyességi versenyek, tombola és kézműves-foglalkozások várják a résztvevőket az ingyenes fesztiválon. A nap végén a BSE egykori játékosai mérkőznek meg a médiaválogatottal. Az esemény védnöke: Gundel Takács Gábor.
Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide. 
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia