hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2009 - XXXIX. évfolyam 12. szám

Vándorkiállítás a tiszta kerületért

Az élhetőbb, szebb környezetért tenni akaró közösségeket fogja össze a hegyvidéki önkormányzat „Tiszta kerületért” elnevezésű programja. Az eddig elért eredményeket vándorkiállításon mutatják be.
A „Tiszta kerületért” program keretében az idén öt hegyvidéki helyszínt tisztítottak meg a felhalmozott szeméttől és építési törmeléktől. A tisztává varázsolt területeket kerületi iskolák és egy természetvédő civil egyesület fogadták örökbe.
 
A Németvölgyi, a Virányos, a Jókai és az Arany János iskola tanulói, illetve a Nőszirom Természetvédelmi Egyesület arra vállalkozott, hogy egész évben gondozza a gyámsága alá vont zöldfelületeket. Annak érdekében, hogy a jövőben még több helyi kisközösség csatlakozzon a programhoz, az elért eredményeket vándorkiállításon mutatják be a szervezők. A polgármesteri hivatalban, a Csörsz utcai művelődési központban, valamint a programban részt vevő iskolákban bemutatott fotósorozatokon a takarítási akció előtti és utáni állapotokat örökítették meg.
 
(m.)
Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide. 
Az év belsőépítésze díjátadó a MOM-ban

A Laki Péter által 1998-ban alapított díj immár tizennegyedik alkalommal került átadásra, melynek ünnepélyes keretét idén a MOM Kulturális Központ biztosította. A 2012. évi díjazott Csavarga Rózsa lett.

Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia