hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2009 - XXXIX. évfolyam 17. szám

Vegetáriánus Fesztivál nem csak vegetáriánusoknak

Húst fogyasztókat is szívesen fogadtak az első hegyvidéki Vegetáriánus Fesztiválon. A felújítás előtt álló XII. kerületi művelődési központban megtartott életmódnapon az egészséges táplálkozás népszerűsítése mellett a prevenció kapta a főszerepet.
Bár az idei már a tizenharmadik Vegetáriánus Fesztivál volt, a Hegyvidéken most először találkozhattak egymással a vegetáriánus értékrendet követők. Korábban a város külső kerületeiben tartották a rendezvényt, a résztvevők kérésére azonban ezúttal központibb helyszínt kerestek, így esett a választás a Csörsz utcai művelődési központra – mondta el a Hegyvidéknek Jakus Orsolya, a szervező Egészségvár Közhasznú Alapítvány vezetője.
 
Talán ennek is köszönhető, hogy minden eddiginél többen jöttek el a kétnapos rendezvényre, és ami még fontosabb, rengeteg új arc is feltűnt a résztvevők között. Ez annál is inkább örömteli, mert a fesztivál célja éppen az, hogy minél több emberrel megismertesse az egészséges életmód fontosságát, egyúttal azokat a módszereket, élelmiszereket, amelyek jobbá, boldogabbá tehetik mindennapjaikat.
 
Mint Jakus Orsolya elmondta, nem a vegetáriánus étrend mindenhatóságát hirdetik. Szeretnék ugyanakkor felhívni a figyelmet arra, hogy a húsmentes étkezés sokak számára jelenthet megoldást a súlyproblémák és más egészségügyi, vagy akár lelki panaszok kezelésére, illetve megelőzésére. Ennek jegyében állították össze a programokat is. A színházteremben megtartott előadások a vegetáriánus életmód fizikai, lelki, vallási és társadalmi vonatkozásait járták körbe, a gazdasági és az ökológia összefüggések bemutatásakor pedig kiderült, hogy a vegetáriánus életmód jelenti a legkisebb környezetterhelést a Föld számára.
 
A művelődési központ földszintjén és az emeleten több mint ötven kiállító kínálta portékáit (képünkön), a bioitaloktól kezdve a víztisztító berendezésekig, az egészséges életmóddal kapcsolatos termékek széles skáláját felvonultatva. Aki pedig szervezete pillanatnyi állapotára volt kíváncsi, az általános bioenergetikai felmérés mellett biorezonanciaés auravizsgálaton is részt vehetett.
 
M.
Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide. 
Az év belsőépítésze díjátadó a MOM-ban

A Laki Péter által 1998-ban alapított díj immár tizennegyedik alkalommal került átadásra, melynek ünnepélyes keretét idén a MOM Kulturális Központ biztosította. A 2012. évi díjazott Csavarga Rózsa lett.

Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia