hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2009 - XXXIX. évfolyam 12. szám

Virágos Hegyvidék

Újabb negyvenezer tő színpompás, virágzó növényt telepített az önkormányzat a Hegyvidék közterületeire. Az ültetés része annak a programnak, amelynek célja, hogy a XII. kerület legyen Budapest legvirágosabb városrésze.
Annak érdekében, hogy a virágosításból a lakosság is kivegye a részét, az önkormányzat májusban közel negyvenezer tő muskátlit osztott szét a kerület polgárai között. Egyre sikeresebb a három évvel ezelőtt útjára indított kezdeményezés, hiszen az idén minden eddiginél több ablakban, balkonládában és belső udvarban pompáznak a virágok.
 
A muskátliosztás tehát megadta az alaphangot, az önkormányzat pedig tovább folytatta a virágültetést: muskátlik kerültek a polgármesteri hivatal és az önkormányzati fenntartású intézmények ablakaiba, egynyári növények a parkok, közterületek már meglévő virágágyásaiba. Jutott a növényekből a Jagelló út és a Böszörményi út virágtartóiba, valamint a Csörsz utcába is, ahová a tavasszal szerelték fel a kaspókat.
 
viragos
 
Mint Kovács Lajos alpolgármester lapunknak elmondta, további két tucat virágos zöldszigetet alakított ki az önkormányzat a kerületi városközpont környékén, illetve a hegyvidéki területeken. Egyebek közt virágokat ültettek a Németvölgyi iskola korábban sóderes-bokros előkertjében, a Stromfeld Aurél út–Pagony utca sarkán és a Kis Áron utca–Szarvas Gábor út találkozásánál, valamint hamarosan sziklakertszerű, karámkerítéssel elkülönített, virágos zöldfelületet alakítanak ki a Normafa Síház mögötti területen.
 
Általában korábban meglehetősen elhanyagolt, gazdátlannak tűnő részekről van tehát szó, amelyek a fejlesztésnek köszönhetően új élettel telnek meg. A virágos szigetek kialakítása azonban a feladat könnyebbik része. Az igazi kihívás az újonnan kialakított zöldfelületek gondozása és megtartása. Utóbbiban az önkormányzat a lakosság segítségére is számít, ezért arra kéri a polgárokat, védjék meg a virágokat a parkoló autóktól, vagy éppen a növényeket kitépkedő vandáloktól.
 
A mennyiben a virágosítás elnyeri a lakosság tetszését, az önkormányzat további helyszíneket is bevon a programba. Így a tervek között szerepel az Istenhegyi út–Pethényi út kereszteződésében található, egyébként fővárosi kezelésű zöldterület rendezése.
 
(mm.)
Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide. 
Az év belsőépítésze díjátadó a MOM-ban

A Laki Péter által 1998-ban alapított díj immár tizennegyedik alkalommal került átadásra, melynek ünnepélyes keretét idén a MOM Kulturális Központ biztosította. A 2012. évi díjazott Csavarga Rózsa lett.

Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia