hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

154x1056_bannerOK

Új kiállítás a helytörténeti gyűjteményben

Az iskolák története után ezúttal térképek segítségével a Hegyvidék múltja és jelene elevenedik meg a kerületi helytörténeti gyűjteményben.

Tovabb_bovul_a_kedvezmenyek_kore

Már közel nyolcezren éltek a Hegyvidék Kártya kiváltásának lehetőségével, azaz ennyi kerületi polgár juthat kedvezményekhez a programban részt vevő több mint száz kereskedőnél és szolgáltatónál. Természetesen még többen is kérhetnek kártyát, mindenki, aki ideiglenesen vagy állandó jelleggel a XII. kerületben lakik, vagy itt dolgozik.

Kétszáz éve született Barabás Miklós

Barabás Miklós festőművész születésének 200. évfordulója alkalmából emlékkiállítás nyílt a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában. Az alkotások között a Hegyvidékkel kapcsolatos festmények is láthatók.

Polgarorok_a_Janos_Korhazban

A Szent János Kórház helyiséget biztosít a Hegyvidéki Polgárőr Egyesületnek, cserébe az egyesület aktívan segíti a rendészet munkáját. Az együttműködéssel a tolvajok elleni küzdelem is hatékonyabbá válhat – emellett persze továbbra is fokozottan kell ügyelniük a betegeknek és látogatóiknak értékeik biztonságára.

A világ, ahogyan az üvegszobrász látja

Egy sokszínű alkotó különleges munkáiból nyílt kiállítás a Barabás Villában. Bohus Zoltán szobrászművész egyedi technikával készített üvegtárgyaiban a forma és az anyag ősi egysége mutatkozik meg. A tárlat apropója Nagy T. Katalin Bohus című kötetének megjelenése, amely a művész eddigi pályáját tárja a nagyközönség elé.

Új technológia a kátyúk elkerülésére

Kikezdte a budapesti utakat a szokatlanul változékony téli időjárás. Az alkalmanként napi tíz-húsz fokos hőingadozás miatt az utóbbi hetekben több ezer új kátyú alakult ki. Szerencsére a hegyvidéki utak a fővárosi átlagnál ellenállóbbnak bizonyultak, az úthibák többségének kijavítását garanciában vállalja a kivitelező.

Kiállítás a pályázatunkra beérkezett alkotásokból

A fagyos februári télbe is elhozták a hegyvidéki gyerekek a karácsony melegét: a lapunk ünnepi számában megjelent szívderítő alkotások a tanítóképző épületében láthatók ismét. Rajzpályázatunk résztvevői a főiskolai kiállítás megnyitóján vették át díjaikat.

Telkes Margit nyolcévesen élte át Budapest ostromát

Február 12-én lesz a budai kitörés hatvanötödik évfordulója. Érdekes egybeesésként éppen a Hegyvidék újság irodalmi pályázatán nyert különdíjat néhány évvel ezelőtt dr. Telkes Margit orvos-író a Rét című novellájával. Nyolcéves kislányként szemtanúja volt egy csoport félrevezetett német és magyar katona halálának a Sváb-hegyen. Lapunk jelenlegi, Goldmark Károly utcai otthonában kereste fel a nyugalomba vonult gyermekgyógyászt.

A böjt nem koplalás, hanem természetes állapot. Az élővilágban megszokott, hogy az állatok időszakonként nem vesznek magukhoz darabos élelmet, szervezetük ilyenkor regenerációs fázisba kerül. Így tesz az ember is, amikor alszik, vagy éppen hosszabb-rövidebb ideig csak folyadékon él.

Engedett_a_Centrum
Hosszabb ideig parkolhatnak az onkológia betegei

Korábban számos panasz érkezett az önkormányzathoz, mert a Centrum Parkoló Kft. időtúllépésre hivatkozva bírságot rótt ki az Országos Onkológiai Intézet környékén egyébként szabályosan és érvényes parkolójeggyel várakozó autókra. A kerület kezdeményezésére a kezelésre érkező, négy óránál hosszabb ideig egy helyen parkoló betegek büntetését méltányosságból elengedik.

A növényvilágban több olyan faj is kialakult, amely a törzse alsó szakaszán erősen megvastagodik. Ezeket – egységesen – a palacktörzsű jelzővel szokták illetni. Bár kinézetre hasonlítanak egymásra, nincsenek rendszertani rokonságban.

A Déli pályaudvarral szemközti terület, a mai Magyar jakobinusok tere egykor Endresz György pilóta nevét viselte. Ő volt az első magyar, aki átrepülte az Atlanti-óceánt.

…ajánlja a lehetőséget Hargitai György mesterszakács legújabb szakácskönyve címében. A bevezetőben meg is magyarázza: nem kell ahhoz mesterszakácsnak lenni, hogy valaki a konyha ördögévé váljon, ugyanis „csak akkor tudunk olyan ördögien ügyesen főzni, mint ők, ha az ételeket is ugyanolyan türelemmel és szeretettel készítjük”.

Ennyi a nagy titok. A szerző azt ígéri, a receptjei közül néhány valódi, másutt nem megtalálható kuriózum, de azt is bemutatja, hogyan lehet apró trükkökkel, fortélyokkal újjávarázsolni a jól ismert fogásokat. Ehhez nyújtanak nagy segítséget hagyományos fűszereink, ételízesítőink. A legmeggyőzőbb érve pedig: a kötetben szereplő ételeket mind kipróbálták, megfőzték. Nekünk, a konyha leendő ördögeinek nincs más dolgunk, csak pontosan követni a leírásokat.

A kerületben lakó Balogh Tamás ételfotói ezúttal merőben új stílusban készültek. Képeiből árad a megalkotott ételek hozzávalóinak friss, természetes szépsége. A letisztult színvilág, a kompozíciók sallangtalansága a korszerű ételfotó új felfogását tükrözi. A könyv gazdag – több mint százreceptnyi – kínálatából egy finom, de tartalmas levest választottunk. Türelemmel, szeretettel készítsék el, jó étvágyat hozzá!

A kanizsaiak is megtapsolták a kosarasok első sikerét
Nem kis bravúrt hajtott végre a PEKOSI-Hegyvidék SE férfi kosárlabdacsapata. Merim Mehmedovics tanítványai ugyanis megszerezték első győzelmüket ebben a szezonban, méghozzá a jóval erősebb együttesnek számító Kanizsa KK ellen.

Egy ideig elfelejtették, ám a múlt század végén – nem kis mértékben a csernobili katasztrófának köszönhetően – újra felfedezték a szakemberek a tönkölybúzát. Két magyar kutató egy új, de a régi előnyeit is tartalmazó fajtát hozott létre, és szabadalmaztatta is. A tönkölyből csaknem minden készíthető, a természetes konyha egyik alapvető gabonaféléje.

Évről évre egyre több hajléktalan húzza meg magát a budai erdőségekben. A telepekben élők ritkítják a faállományt, tönkreteszik a növényzetet, nagy mennyiségű hulladékot hagynak maguk után, ráadásul az erdőtüzek egy része is a számlájukra írható. Bár a jelenség össztársadalmi probléma, az állami beavatkozás hiányában a megoldás a Pilisi Parkerdőre Zrt.-re és az önkormányzatra hárul.
Az eddigi tizenöt helyett az eladást követő öt munkanapon belül kell bejelenteni az autó tulajdonjogának megváltozását.

A sebesség csökkentésére figyelmeztető harmincas táblákat helyeztek ki a Mártonhegyi út–Fodor utca–Istenhegyi út által határolt területre. Hegyvidék új Tempo30 zónájának kijelölését a környék lakói kezdeményezték.

Ebbol_nem_lett_tragedia
Gázszivárgás volt a Nagyenyed utcában

Nemrégiben halálos áldozatot is követelő gázrobbanás történt a belvárosi Balaton utcában. Nemcsak egy lakó lélekjelenlétének, hanem az önkormányzat gyors intézkedésének is köszönhető, hogy a Hegyvidéken nem következett be hasonló tragédia.

A Sváb-hegy érintetlen oldalait, a kertekben megbúvó villák cseréptetőit kétarasznyi fehér lepel borítja, a Mátyás király út keskeny gyalogjárdáin olykor térdig süppedek a hóba. Soha szebb felvezető egy hegyvidéki festőműterem napok óta tervezett meglátogatásához!
Alairtak_a_MOM-beruhazas_tamogatasi_szerzodeset


Kilencszázmillió forintot nyert el uniós pályázaton az önkormányzat a MOM– Gesztenyés kert kulturális, sport- és szabadidőnegyed funkcióbővítő fejlesztésére. Az összesen mintegy négymilliárd forintos beruházás támogatási szerződését a napokban írták alá.

Iskolakostolgato

Szülői fórumra invitálta az iskolaválasztás előtt álló családokat a Hunniareg Budai Módszertani Központ és a hegyvidéki önkormányzat. A Városmajori Gimnáziumban megtartott rendezvényen az iskolák bemutatkozása mellett, az iskolaérettség testi és lelki kritériumairól, valamint a beiratkozás gyakorlati menetéről kaptak tájékoztatást az érdeklődők.

Marci_Pan_az_ovodasoknak
Jótékonykodtak a fehér elefántok

Több mint 130 ezer forint gyűlt össze a Szamos cukrászda jótékonysági akcióján. A marcipánból készített fehér elefántok eladásából származó bevételt az önkormányzat megduplázta, az adományból készségfejlesztő eszközöket vásárolnak az olvasási és beszédhibával küzdő Zölderdő-ovisoknak.

Itt az Egészséges Hegyvidék program

A gyógyítás hatékonyságát növeli a betegségek gyors felismerése, a szervezet egyébként halálos kimenetelű működési zavarai, elváltozásai is visszafordíthatók, ha a páciens időben orvoshoz fordul. Ezt ismerte fel az önkormányzat, amikor meghirdette az egészségtudatos gondolkodás elterjesztését és a prevenció népszerűsítését zászlajára tűző Egészséges Hegyvidék programot.

Kistermelői piac a Hegyvidéken
Az alábbi friss és télálló termelői magyar zöldségek, gyümölcsök és feldolgozott termékek lesznek kaphatóak a piacon.
Megérkezett az Instagram a Hegyvidékre
Ezen a héten elindult a Hegyvidék tartalomszolgáltatása az egyik legnépszerűbbb internetes fénykép-megosztási csatornán, az Instagramon, amelyet elsősorban okostelefonon érdemes használni.
Feljegyzések a Hegyvidékről - Váczi János blogja

Az alpolgármester feljegyzései filmekről, zenéről, sportról, politikáról és a hegyvidéki kerületben történő dolgokról szólnak. És minden másról, amit érdekesnek talál arra, hogy írjon róla.

Csatlakozzon a hegyvidékiek Facebook-közösségéhez!

Az egyik legnagyobb budapesti kerületi online közösséggé vált Hegyvidék több mint kerület – Facebook-csoportban ezentúl a Hegyvidék több mint másfél évszázados történetét felölelő idővonallal várjuk az érdeklődőket!