hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

A Barabás Villában megrendezett ünnepséggel köszönte meg a hegyvidéki önkormányzat az első alkalommal meghirdetett kerületi betlehemállítási akcióban részt vevő több mint háromszáz önkéntes munkáját. A találkozó egyben ősbemutatóként is szolgált, hiszen itt láthatta először a nagyközönség a Hegyvidék Televízió adventi összeállítását, amely a betlehemek elkészítését követi nyomon.

Mozgalmasan kezdődött az esztendő a tűzoltók számára: egy tragikus tűzeset mellett elsősorban a havas, jeges utakon megcsúszó autókhoz riasztották őket.

Folyamatosan járnak le az ötvenlakásosnál nagyobb társasházakkal megkötött, öt évre szóló támogatási megállapodások. A felújítási pályázat első szakaszában mintegy kétszázmillió forintból gazdálkodhattak a lakóközösségek. Sorozatunkban a programban részt vevő épületeket mutatjuk be.

A kedvezményes vásárlási lehetőségeket kínáló Hegyvidék Kártya nyereményekkel is kecsegtet: minden ezredik kártyaigénylő ajándékot kap az önkormányzattól. A kártyaigénylésre jogosultak köre bővült, a kiváltásért 2010. január 31-ig továbbra sem kell fizetni.

Budai Egyházközségek Farsangi Bálja

 

A ragyogással teli, fenyőillatú ünnepek után nem mondható éppen üdítőnek a január végi szürkeség. A fakó felhők közül olykor kiküzdi magát a fátyolos nap, biztatva kedélyünket: nem sokáig tart már… A pompás karácsonyi fogásokat követően hajlamosak vagyunk koplalással tetézni lehangoltságunkat, újabban méregteleníteni, lúgosítani. Mint mindenben, itt is a visszafogottság a kulcsszó. Próbálkozzunk meg néhány új ízzel, apró ötlettel, hogy a megszokott ételeknek új karaktert adjunk, ami talán a rossz kedvünket is elűzi!

A törvényi változásoknak köszönhetően könnyebben léphetünk fel a közös költséget nem fizető lakótársainkkal és a nem megfelelő módon dolgozó közös képviselőkkel szemben. A módosítások számos ponton érintik a társasházban lakókat, éppen ezért nem árt, ha a következő lakógyűlés előtt alaposan áttanulmányozzuk az újdonságokat.

Talán nem is sejtjük, mennyiféle kulturális programlehetőséget rejt a Hegyvidék: a kiállításoktól az iskolai és egyházi programokon át a helytörténeti sétákig számtalan tartalmas elfoglaltságot kínál a kerület. Ezek megtalálásában segít az önkormányzat új, Kultúra a Hegyvidéken című kiadványa.

Négy aranyérem egy Európa-bajnokságon! Hatalmas teljesítmény, csak a legnagyobb sportembereknek sikerül elérni. A kiemelkedő eredmény dr. Latin Ferenc nevéhez fűződik. A korábban orvosként dolgozó, hegyvidéki nyugdíjas a szeniorúszók tavalyi kontinensviadalán, Cadízban vált a legfényesebb csillaggá azzal, hogy négyszer is felállhatott a dobogó legfelső fokára.
 

A hagyományos lakóépületek klímavédelmi célú energiahatékonysági felújítására, a megújuló energiaforrások alkalmazására, valamint új építésű energiatakarékos lakóépületek megvalósítására lehet támogatást nyerni – komplex felújítás esetén akár 60%-ost is.

Az aktív korúak támogatása keretében a rendszeres szociális segélyben részesülő munkanélkülieknek kínál időszakos elhelyezkedési lehetőséget az önkormányzat. A cél az, hogy minél többeket vezessenek vissza a munkaerőpiacra.

Titkó Ildikó neve nem ismeretlen lapunk olvasóinak körében. Éveken keresztül gyönyörködhettünk a Hegyvidék utcáit, házait életre keltő grafikáiban, vagy állatmesesorozatunk életvidám illusztrációiban. Ildikó körül mostanában csend honolt, eltűnt a szemünk elől. Mi, kollégák, természetesen hiányoltuk őt. A napokban egy csoportos pesti tárlat megnyitóján bukkantunk a nyomára.

Fantasztikus évet zárt tavaly Tóth Zoltán: két hónappal ezelőtt a Hegyvidéken nyert rangos versenyt, nem sokkal később pedig világbajnoki címet szerzett. A Tozó becenévre hallgató testépítő legfőbb terve azonban most nem a címvédés – úgy gondolja, itt az ideje a családalapításnak.

Egyelőre kevés a biztos információ
Egyelőre kevés a biztos információ

A Hegyvidék rendszeres olvasói közül sokan keresték meg szerkesztőségünket, próbáljunk utánajárni a médiában az elmúlt hetekben felmerülő, nagy vitákat kiváltó „nyugdíjmodell” kérdésének. A kerületben élők egyharmada, mintegy húszezer időskorú számára vált nehezebbé a megélhetés az elmúlt években a nyugdíjak reálértékének folyamatos csökkenése miatt. Az Országos Nyugdíjas Polgári Egyesület szerint a gazdasági válságra hivatkozva aránytalanul nagy áldozatvállalásra kényszerítik az időseket.

Kortárs plasztikákból nyílt kiállítás a Galéria 12-ben. A kerületi alkotók ezúttal kőbe, fába, porcelánba álmodott történetekkel, hitvallásuk tárgyiasult formáival várják a hegyvidéki művészetbarátokat.

 

Sikert sikerre halmoz a hegyvidéki Phoenix Fireball SE. A floorballos sportegyesület öt versenyzője legutóbb a svédországi női világbajnokságon ért el kiváló eredményt a válogatott tagjaként: a hölgyek a B-csoportban az ezüstéremig jutottak.

Életbe lépett a kerület új járdarendelete. A közművállalatok számára egyértelmű kötelezettségeket tartalmazó szabályozásnak köszönhetően egységes megjelenést kapnak a hegyvidéki gyalogosfelületek.

Rendhagyó kiállítás nyitotta meg kapuit a Hegyvidék Galériában. Kévés György építésznek köszönhetően Budapest újkori történetének jellegzetes épületei elevenedtek meg. A Kossuth-, Yblés Príma-díjas alkotó munkásságáról a világhírű amerikai-német építész történész professzor, Udo Kultermann tanulmánykötetben emlékezett meg.

A helyi képviselő-testület döntése értelmében tavaly ősszel szociális bon programot indított az önkormányzat. Az eseti segélyben részesülők a CBA budai üzleteiben beváltható, ezerforintonként húszszázalékos árengedményre jogosító vásárlási utalványokat kapnak.

A polgárok kérésére ideiglenes átkötő utat és rámpás lépcsősort alakított ki az önkormányzat a Gesztenyés kert és a Csörsz utca között. A művelődési központ átépítése után új lépcsőt építenek a park oldalában.

Játékos vetélkedőn adtak számot tudásukról a „Nem csak a 20 éveseké a világháló” programsorozat résztvevői. Az önkormányzat szervezésében megtartott tanfolyamokon a kerületi nyugdíjasok kezdő és haladó szinten ismerkedhetnek meg a számítógép-kezelés rejtelmeivel, illetve az internet világával.

Szépolvasás-versenyt rendezett a Hunniareg Budai Módszertani Központ a Tamási Áron iskolában. A negyedik osztályosok kerületi válogatójának győztese bejutott a fővárosi döntőbe.

Régen úgy mondták, történetíró. Ma történésznek nevezik őket. Sokféle dologra szakosodhatnak, lehetnek (többek között) had-, zene-, nyelv-, irodalom- vagy éppen művészettörténészek. De egyvalami biztos. Mindegyikük kisebb-nagyobb mértékben függ valakitől, akit ma úgy neveznek – helytörténész. Ő az, aki emberközelből jegyzi szűkebb környezete történetét, kinek munkája az adott hely közkincstáraként szolgál. Hegyvidékünkön ilyesfajta helytörténetíró Noéh Ferenc egyetemi oktató. Ő például a Kissvábhegy szerelmese.

 

Ahogyan a természet a téli pihenőidejét éli, a fagymentes helyre menekített növények is nyugalomban töltik a leghidegebb hónapokat. Azonban ebben az időszakban sem feledkezhetünk meg róluk; bár ritkábban, de figyelmet és gondozást igényelnek ilyenkor is.

 

Amióta világ a világ, a különböző halmazállapotú anyagok keveredése mindig foglalkoztatta az emberiséget. A jelenség legkönnyebben a gázoknál és a folyadékoknál figyelhető meg. A gyógyfürdő- és termálvizek rendszeres használata során jelentkező jótékony hatásokat hamar felismerték és hasznosították az orvostudományban és a népi gyógyászatban a mozgásszervi megbetegedéseknél, a szénsavas ásványvizeket pedig naponta megízlelhetjük.

 

Az asztrológia és gyógyítás kapcsolatáról, a csillagjegyekbe kódolt betegségekről esett szó a Hegyvidéki Egészségklub legutóbbi előadásán. Dr. Szolnoki Lajos háziorvos szerint létezik összefüggés a születési idő és az életünk során ránk leselkedő betegségek között.

A korábbi éveknek megfelelően a Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat 2009-ben is elvégeztette Dr. Andrássy Ilona ortopéd szakorvossal a mozgásszervi szűrővizsgálatot a XII. kerületben működő 11 általános-, 8 középiskolájában és az idén először 2 óvoda nagycsoportjában.

Első alkalommal rendezték meg közönség előtt a HLSZ Lábtenisz Kupát. Mai és egykori válogatott játékosok is pályára léptek a Sportmaxban.

Nagy reményekkel vágott neki a szezonnak a fiatalokból álló PEKOSI-Hegyvidék férfi kosárlabdacsapata, ám még egyetlen meccset sem tudott megnyerni. Horváth Krisztián edző értékelte lapunknak a bajnokság első felét, és adott magyarázatot arra, hogy a gárda miért szerénykedik az NB I/B Nyugati-csoportjának utolsó helyén.
Megérkezik a kemény szibériai tél
A Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint a helyi szervezeteknek, intézményeknek és a polgároknak is fel kell készülniük az Országos Meteorológiai Szolgálat által a hét végére előre jelzett sarkvidéki hidegre és hó-helyzetre.
Urbanizált vaddisznók a Hegyvidéken

Egyre gyakrabban fordul elő, hogy vaddisznók jelennek meg az erdő közeli hegyvidéki utcákon, kertekben. Különösen az Irhás árok és a Normafa környékén nőtt meg érezhetően a hívatlan látogatók száma. A kellemetlen találkozások elkerülése érdekében mindenesetre az önkormányzat megtette az első szükséges intézkedéseket.

Változások a parkolásban – hat zóna a XII. kerületben

Január másodikán kezdi meg a 2012-re szóló lakossági várakozási hozzájárulások kiadását az önkormányzat, a tavalyi évhez hasonlóan érkezési sorrendben fogadják az ügyfeleket. Újdonság, hogy a képviselő-testület döntése értelmében a XII. kerület parkolási övezetét hat részre osztották. Az engedélyek kizárólag a lakhely szerinti parkolási zónában érvényesek.

Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Néhány hónap alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Januártól kibővítve, heti 27 órában várjuk hívásaikat!
hegyvidekujsag-ypsylonmedia