hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2010. július 13.
Forma1_a_Sportmaxban1

Forma1 a Sportmaxban

Egy hónapra a Hegyvidékre költöznek a száguldó cirkusz legendás autói. A Csörsz utcai Sportmax nagycsarnokában megrendezett Forma1-kiállításon egyedülálló relikviák és filmfelvételek mellett nyolc eredeti versenygépet is megcsodálhatnak az érdeklődők. A bemutatott gyűjtemény összértéke meghaladja a hétszázmillió forintot, a kollekció legértékesebb darabja egy egymillió font értékű Lotus18 sportkocsi.

Máshol nem látható filmritkaságokat, tárgyakat, alkatrészeket és a futamok kellékeit mutatja be a „Formula One™ – Versenyben a technológiával” című tárlat, amely az LG jóvoltából most először látható a közép-kelet-európai régióban – mégpedig a hegyvidéki Sportmaxban. A nyolc ikonikus versenyautót felvonultató kiállítás megrendezését a Hegyvidéki Önkormányzat is támogatta.
Száz évvel ezelőtt indult el a Grand Prix-sorozat, amelyet később három kategóriára, Formula 1-re, 2-re és 3-ra bontottak. Alig fél évszázaddal később, az 50-es évek végére a Formula One már az autósport csúcsát jelentette. Ebbe a különleges világba enged bepillantást Tom Wheatcroft 1973-ban létrehozott Donington Grand Prix Collection versenyautó-gyűjteménye. A világ legtöbb Grand Prix-versenyautóját egyszerre bemutató kollekcióból az 1950 és 2006 közötti időszak egyes modelljei – a londoni Design Museum jóvoltából – több országba eljutottak.
Forma1_a_Sportmaxban2A Forma1-kiállítás azonban több, mint egyszerű autóshow: a háttérben dolgozó mérnökök és fejlesztő munkatársak történeteit is elmeséli, egyúttal lehetőséget ad a nézőnek, hogy valóban testközelből ismerje meg a tárlat egyébként féltve őrzött anyagát. Az Anglia, Finnország, Japán és Új-Zéland után Magyarországra érkező gyűjteményben helyet kapó legendás versenyautók közül a legrégebbi az ötvenes években százhuszonhat nagydíjon rajthoz álló Cooper T51. Ma is versenyképes, sőt nemrégiben még rallyfutamokon is elindult a különleges futóművel szerelt, farmotoros, 1961-es Lotus 18, amelynek értéke meghaladja a háromszázötven millió forintot.
A kiállításon látható a Jackie Stewart-féle British Racing Motors BRM P83 modell, a McLaren csapat első futamgyőzelmét szállító McLaren M7A és egy BRM P160-as, amely az 1971-es Monzai Nagydíjon elsőként ért célba. A közelmúlt izgalmait idézi fel az Alain Prost és Ayrton Senna által vezetett, szinte verhetetlen McLaren MP4/4 versenyautó és a Nigel Mansellel világbajnoki címet szerző Williams FW14B. Nyolcadik autóként a tükörpódiumra került a 2006-ban épített McLaren MP4-21 pontos, motor nélküli mása. Az egyedi elhelyezésnek köszönhetően az autó felépítését alulnézetből is tanulmányozhatjuk.

(Em.)

Nyitva tartás: 2010. július 3.–augusztus 1., mindennap 10.00–18.00.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide. 
Az év belsőépítésze díjátadó a MOM-ban

A Laki Péter által 1998-ban alapított díj immár tizennegyedik alkalommal került átadásra, melynek ünnepélyes keretét idén a MOM Kulturális Központ biztosította. A 2012. évi díjazott Csavarga Rózsa lett.

Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia