hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2010. július 27.

Járdaépítés a Zalai úton, megszépül a Melinda út és környéke

A Dániel úti járda teljes felújítását, illetve a Dániel lépcső átépítését követően hamarosan megkezdődik a Zalai lépcsőhöz vezető, jelenleg még hiányzó járdaszakasz kialakítása. Az önkormányzati fejlesztésnek köszönhetően megnyugtatóan rendeződik a környék gyalogosközlekedése. A Melinda út egy szakaszát teljes szélességében felújítják, míg az Istenhegyi út és a Béla király út kereszteződésében kiépített támfal rekonstrukcióját már be is fejezték.

Tavaly decemberben egy lakossági fórumon tett ígéretet a Dániel út rendkívül rossz állapotban lévő járdájának részleges felújítására Pokorni Zoltán polgármester. Az önkormányzat nem csupán megtartotta ígéretét, hanem túl is teljesítette azt, hiszen a nyári közterületi fejlesztések keretében a tervezettnél lényegesen hosszabb, közel egy kilométeres szakaszon készült el a járda rekonstrukciója.
Eredetileg ugyanis a Tordai utca és a Dániel lépcső között újult volna meg az aszfaltburkolat, a tavaszi bejárást követően azonban a kerület vezetése úgy döntött, hogy egészen a Zalai útig átépítteti a gyalogosrészt. Ily módon a tavaly befejeződött Bürök utcai beruházás mellett az utóbbi évek egyik legnagyobb járdafelújítása a Dániel úton valósult meg.
Jardaepites_a_Zalai_uton_megszepul_a_Melinda_ut_es_kornyeke2Újraaszfaltozták a teljes járófelületet, megerősítették a megsüllyedt alapozást, kicserélték a sérült szegélyköveket, míg az autókijárók előtt a kerületben már megszokott, ízléses térkő burkolatot alakítottak ki. Szintén a gyalogosok biztonsága érdekében utólag határozott az önkormányzat a Dániel útról a Szepesi lépcsőhöz vezető járdák újraaszfaltozásáról.
Megújult a Dániel közben található lépcsősor is. Az újjáépített alapba erős betonelemek kerültek, a közlekedést a 12 centiméter magas és a korábbinál szélesebb lépcsőfokok, valamint a középen elhelyezett korlát segítik. Megoldották a vízelevezetést is, így a jövőben még nagyobb mennyiségű csapadék esetén sem lesz tele hordalékkal a Dániel köz.
A környék közlekedési fejlesztésének részeként hamarosan megkezdődik egy új járdaszakasz kialakítása a Dániel út és a Zalai út között, a Zalai lépcső felőli oldalon. Jelenleg a Zalai lépcsőt használó gyalogosok járda híján kénytelenek az úttesten közlekedni, ami a meredek út és a kereszteződésbe torkolló éles, beláthatatlan kanyar miatt különösen veszélyes. Ráadásul nincs felfestett zebra sem, így a járókelők – köztük nem egy babakocsit toló édesanya – testi épsége egyedül az autósok figyelmén múlik.
A járda kialakítását segíti, hogy a munka nem érint magántulajdont, a nyomvonal egy használaton kívüli rézsűben vezet. A későbbiekben elképzelhető sebességcsillapító bordák kihelyezése is, illetve az önkormányzat kezdeményezi a fővárosnál zebrák felfestését a kereszteződésben.

*
Teljes szélességében felújítja az önkormányzat a Melinda utat az Evetke és a Széchenyi-emlék út között. Megerősítik az erősen leromlott állapotú, jelentős forgalmat lebonyolító közút szerkezetét, mivel a kátyúk és a repedések már a biztonságos közlekedést veszélyeztették.
A jelenleg is zajló rekonstrukció keretében a kopóréteg felmarását követően kijavították a helyenként megsüllyedt, elhasználódott útalapot, valamint a csapadékvíz elvezetésére is alkalmas új szegélyköveket építettek be. Átalakították a Rácz Aladár utat a Melinda úttal összekötő út kereszteződését, ahol a biztonságos kanyarodást segítő padka létesült.
Rendezik az út melletti burkolatlan közterületeket is, ezeket a parkolás megkönnyítése érdekében leaszfaltozzák. A Melinda út felújítása után megkezdődik a csatlakozó utcák kátyúzása, az úthibákat elsőként az Evetke útról tüntetik el a kivitelezést végző Vianova Zrt. munkatársai.
Még júliusban elkészül a Lejtő út rekonstrukciójának második üteme, újraaszfaltozzák az 59-es villamos pályája és a Stromfeld Aurél út közötti, elkátyúsodott szakaszt. Megújul a villamosátkelő is, a tervek szerint a BKV az idén nyáron felújítja az 59-es teljes vonalát.

Jardaepites_a_Zalai_uton_megszepul_a_Melinda_ut_es_kornyeke1*
Az erózió és az egyre erőteljesebben jelentkező statikai problémák miatt az elmúlt években látványosan leromlott a Béla király út torkolatában található támfal állapota. A fővárosi kezelésű útszakaszhoz tartozó műtárgy felújítása tavaly már elodázhatatlanná vált, miután a rézsűből több súlyos kődarab az úttestre zuhant.
A közlekedésbiztonság fenntartása érdekében a főváros csak ekkor tette meg a szükséges lépéseket, és kezdett hozzá a támfal rekonstrukciójához. Első lépésben vasbetonnal megerősítették a rézsű oldalát, majd június elején megkezdődött a felület burkolása. Az eredetihez hasonló terméskövekkel kirakott támfal tetejét is lebetonozták, a remények szerint ezzel sikerül megakadályozni az állagromláshoz nagyban hozzájáruló vizesedést. Hamarosan elkészül a csatlakozó felső járdaszakasz és a szalagkorlát felújítása is.

MM.

Lesz tükör a Kútvölgyi úton

Olvasónk hívta fel a figyelmünket két balesetveszélyes helyszínre a Kútvölgyi úton. Mint levelében írja, az 58-as számú ingatlan előtt az út beláthatatlan „S” kanyarba fordul, ráadásul a telekhatáron évtizedekkel ezelőtt tizenegy támfalgarázs épült. Ezek közül hét éppen a kanyar felé eső oldalon helyezkedik el, használatuk ezért az időközben jelentősen megnövekedett forgalom miatt mára balesetveszélyessé vált. Nem csupán a garázsból kiálló autósok, hanem a Zalai út felől nagy sebességgel érkező biciklisek sincsenek biztonságban. Levélírónk szerint csak a véletlennek köszönhető, hogy a veszélyes útszakaszt jelölő KRESZ-táblák ellenére eddig nem következett be súlyos, akár halálos baleset.
Szintén a nemrégiben felújított Kútvölgyi utat érintő probléma, hogy a nyár elején lezúduló nagy mennyiségű csapadék több helyen megbontotta a szegélyköveket, amelyeket az út állagának megóvása érdekében sürgősen ki kellene cserélni. Lapunk megkereste a polgármesteri hivatal illetékes irodáját, ahol jó hírekkel szolgáltak. Az önkormányzat ugyanis kezdeményezi a fővárosnál egy közlekedési tükör kihelyezését az érintett útszakaszon, valamint haladéktalanul intézkedik az elmozdult szegélykövek visszahelyezéséről, szükség esetén pótlásáról.

 

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide. 
Az év belsőépítésze díjátadó a MOM-ban

A Laki Péter által 1998-ban alapított díj immár tizennegyedik alkalommal került átadásra, melynek ünnepélyes keretét idén a MOM Kulturális Központ biztosította. A 2012. évi díjazott Csavarga Rózsa lett.

Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia