hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2010. július 27.

Zenére hangolva

A Solti György Zeneiskola 62 növendéke és 12 zenepedagógusa egy felejthetetlen hetet töltött táborozással június 28-tól július 4-ig Pápa városában. A tavalyi évhez hasonlóan az idén is a Református Gimnázium és Kollégium adott otthont a XII. kerületi gyerekeknek, akik kerületünk szinte valamennyi iskolájából érkeztek; egy hét alatt pedig a társas muzsikálásban eltöltött sok-sok élvezetes óra közösséggé formálta őket.
Délelőttönként többórás zeneoktatásban vettek részt a növendékek: egyéni, kiscsoportos, kamara- és persze nagyzenekari formációkban egyaránt. Érdekessége volt a tábornak, hogy a legfiatalabb gyermek még nem töltötte be a 9. életévét, a legidősebb pedig 17 éves elmúlt. Ennek a vegyes korosztálynak a táboroztató kollégák sokszor egyedi szólamokat írtak, a kisebbeknek könnyítve a kottán, mert a cél az volt, hogy mindenki részt vehessen – saját tudásának megfelelően – a közös produkciókban. A tábori egyesített nagyzenekari szólamokat Barnabás Zoltán, a zeneiskola fuvolatanára írta át, szinte személyre szabottan a hatvankét gyermeknek.
Zenere_hangolvaA komoly szellemi munkát igénylő délelőtti próbák után változatos szabadidős programok nyújtottak tartalmas pihenést, kikapcsolódást, amelyek között szerepelt számháború, focizás, táncház, gyöngyfűzés, szalvéta technika, aquapark és egy különleges, nem mindennapi látogatás a NATO pápai stratégiai légi szállítási flotta bázisrepülőterén. Esténként a jól megérdemelt pihenés előtt tanár, diák együtt drukkolhatott a foci-vb éppen akkor játszott meccsein, de voltak gyerekek, akik még a takarodó előtt is zenei műsorszámot próbáltak az utolsó estén megtartott Ki mit tud?-ra.
A táborban eltelt hét nap valóban a zenéről szólt: a zenés ébresztőtől kezdve az alkalmi kórusig, a 19 tagú, fantasztikus csellózenekartól a fuvolazenekarig, a furulya-klarinét együttestől a gitáros kamarákig, majd az összes hangszeres gyermek és tanár együtt játszott az egyesített és egyedi tábori zenekarban. A tábor végén immár hagyománnyá vált a záró hangverseny, amelyen a növendékek megmutathatták az erre az alkalomra leutazó szülőknek, testvéreknek, barátaiknak és egymásnak, egy hét alatt mennyit fejlődött a hangszeres játékuk, milyen érzés kamaraprodukciókban, zenekarban játszani. A nagy melegben megtartott több mint másfél órás hangversenyen is rendkívül fegyelmezetten és koncentráltan szerepeltek a gyerekek, felejthetetlen élményt nyújtva a telt házas közönségnek és persze maguknak is.

Kocsisné Dióssy Krisztina
táborvezető

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide. 
Az év belsőépítésze díjátadó a MOM-ban

A Laki Péter által 1998-ban alapított díj immár tizennegyedik alkalommal került átadásra, melynek ünnepélyes keretét idén a MOM Kulturális Központ biztosította. A 2012. évi díjazott Csavarga Rózsa lett.

Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia