hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2010. június 15.
Szemetgyujtes_a_Normafanal

Szemétgyűjtés a Normafánál

A környezetvédelmi világnap alkalmából parktakarítási akciót szervezett a Palace MOM Park mozi a Normafánál. A felhívásra a mozi munkatársai mellett önkéntesek, főleg családosok jelentkeztek, így a rekkenő hőség, valamint a csapatostól támadó szúnyogok ellenére is több mint ötvenen dolgoztak a János-hegyi kilátóhoz vezető út és az úttörővasút közötti területen. A helyszínt a Pilisi Parkerdő Zrt. javasolta, az erdészek szerint ugyanis itt van a legtöbb szemét.

Az előzetes várakozások sajnos beigazolódtak, néhány óra alatt megtelt a kihelyezett nagyméretű konténer. A takarítók elsősorban papírhulladékot, eldobált üvegeket találtak, és egy elhagyott, nejlonokból összetákolt hajléktalanviskótól is megszabadították az erdőt. A szükséges eszközöket, műanyag zsákot és kesztyűt a Hegyvidéki Önkormányzat biztosította, míg a Palace MOM Park frissítőkkel és apró ajándékokkal kedveskedett az önkénteseknek.
A Palace-nak nem ez az első akciója a kerületben az idén, gyermeknap alkalmából ugyanis ingyenes vetítéssel ajándékozta meg a rászoruló családokat. Két teremben összesen 550 hátrányos helyzetű hegyvidéki gyermek vehetett részt a multiplex mozi előadásain. A kisebbek Halász Judit koncertfilmjét, a Csiribirit, míg a nagyobbak az Astro Boy című animációs filmet nézhették meg.
Lehetőségei szerint a Palace igyekszik részt venni az önkormányzat által szervezett más, közcélú programokban is. A ZebraFest közlekedésbiztonsági kampányt például az előadások előtti reklámblokkokban népszerűsítette, illetve kiállítást rendezett a gyerekek zebrarajzaiból.
Mint lapunk megtudta, a szervezők elégedettek a mostani takarítás eredményével, ezért ősszel megismétlik az akciót. Addig is a környezetvédelem jegyében több változás várható a moziban: folytatódik az átállás a cellulózmentes digitális technikára, illetve hamarosan szelektív gyűjtőket helyeznek el a filmszínház területén.

(MZ.)

A témával a Hegyvidék Televízió is részletesen foglalkozik.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide. 
Az év belsőépítésze díjátadó a MOM-ban

A Laki Péter által 1998-ban alapított díj immár tizennegyedik alkalommal került átadásra, melynek ünnepélyes keretét idén a MOM Kulturális Központ biztosította. A 2012. évi díjazott Csavarga Rózsa lett.

Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia