A Városmajor eredetileg az Ördögárok-patak árterülete volt a Rózsadomb és a Kis-Sváb-hegy között fekvő részen. A patak gyakori kiöntései miatt kezdetben csak kaszálónak tudták használni, majd a török kiűzését követően a katonaság tulajdona lett, csakúgy, mint a közeli Vérmező. A közel százezer négyzetméter kiterjedésű területen gróf Daun József városparancsnok majort épített és kertészetet létesített. Innen ered az eredeti német neve a területnek: Stadtmayer Hof, vagyis a város majorjának kertje.
A főváros hosszas pereskedés után, 1729-ben vásárolta meg a területet a városparancsnoktól háromezer forintért. Már ekkor felvetődött a gondolat, hogy parkot létesítenének, ahová pihenni, sétálni járhatnak a budai polgárok. Tallher Gyula el is készítette a terveket, amelyeket 1785-ben II. József király megvalósításra érdemesnek talált.
A munkálatok azonnal elindultak Kock Antal városi kertész irányításával. Két esztendővel később a terület rendezése eljutott arra a fokra, hogy nekikezdhettek a növényvilág kialakításának. Kock Antal a francia kerteket tekintette mintának: Budakesziről és Dunabogdányból háromezer fát hozattak, és ültettek el a Városmajorban.
A XIX. században a bécsi Práterhez hasonlították, sétahelynek, kirándulóhelynek használták, majd a budai polgárok rendszeresen itt ünnepelték a majálisokat. A park az 1840-es években lezüllött, de tíz év múlva újra a régi fényében pompázott, és a külföldi útikönyvek előszeretettel ajánlották a Budapestre látogató turistáknak.
A XIX. század második felében a Városmajort Ecce homo-rétként is emlegették. A név egy 1700-as években felállított szobortól ered. A barokk alkotás ülő helyzetben, fejét kezébe hajtva ábrázolja Krisztust. Eredetileg magyar és német szöveg volt olvasható rajta a következő felirattal: „Ó, ti mindnyájan, akik átmentek az úton, figyelmezzetek és lássátok, ha vagyon-e fájdalom, mint az én fájdalmom.” A felirat ma már nem látható a talapzaton, amelyet egy 1905-ben készült vasrács vesz körül.
A szobor elhelyezésére az adott indokot, hogy a közelben volt Buda város vesztőhelye, az elítéltek itt búcsúztak az életüktől. Eredetileg Martinovics Ignácot és társait is itt akarták kivégezni 1795-ben, de végül – a nagyobb hatás elérése érdekében – a mai Vérmezőn hajtották végre a halálos ítéletet.
Nagyjából az egykori vesztőhely területén található ma a fogaskerekű végállomása, amely 1874-ben kezdte meg működését. A Városmajor közepén ekkor még boltozatlanul folyt át az Ördög-árok. Jobb partján, a Városmajor utcához közel eső részen a Városmajor utcai házak gyümölcsös- és díszkertjei, zöldségeskertjei sorakoztak, és még egy faiskola is elfért a területen.
A XX. század elején kezdtek hozzá a park modernizálásához, mert egyre többeket zavart az Ördög-árok gondozatlan jellege. 1920-ban a patak városmajori részét beboltozták, így a Hűvösvölgy felől érkező víz a sétálók szeme elől rejtve halad keresztül mind a mai napig. Ez a beruházás újból fellendítette a park népszerűségét, 1925-ben felépült a városmajori kistemplom Árkay Aladár tervei alapján, majd 1933-ra befejeződtek a nagytemplom, a Jézus Szíve Plébánia építésének munkálatai is. A modern vasbeton templom tornya azért került messzebbre az épülettől, mert éppen a templom mellett halad el az Ördög-árok, és a patak boltozata nem bírta volna el a pluszterhelést.
Két fontos épületről kell még megemlékeznünk: az egyik a főváros egykori vámháza, amely ma a Városmajori Gimnázium közelében áll, illetve az általános iskola, amely 1919-ben nyitotta meg kapuit. Az épületet Kós Károly építész tervezte, akinek a nevét 1986-ban vette fel az intézmény.
Egyes források szerint a második világháború során itt helyezték tömegsírba a várost védő német katonák egy részét. A sír körülbelül öt-hat méter szélességben, háromszáz méter hosszan futott végig a Szamos utca felé, a templom hátától kiindulva. Mivel azóta ezen a területen nem folyt nagyobb építkezés, ezért a tömegsír léte egyelőre nem bizonyított.
Napjainkban a városmajor park a sétányok és játszóterek mellett otthont ad több sportpályának, valamint a Városmajori Szabadtéri Színpadnak is. Az eredeti céljának megfelelően sokan járnak ide kikapcsolódni, pihenni.

Balázs Attila