hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2010. június 15.

Viharkárok a közutakon

Nem csupán a növényzetben és az épületekben, hanem a kerület úthálózatában is komoly károkat okozott a szokatlanul csapadékos májusi időjárás. A lezúduló esővíz elsodorta az útpadkát, megrongálta az útszerkezetet, az alámosódások miatt több helyen beszakadt az aszfaltburkolat.
A legnagyobb, mintegy kétmillió forintos anyagi kár az Irhás árok útpályájában keletkezett, amelyet a Kakukkhegyi út feletti szakaszon mindkét oldalon teljesen alámosott a víz. Tönkrement a padka, az árokpart is leszakadt, ráadásul üregek képződtek az útszerkezet alatt. Az előzetes számítások szerint szintén meghaladja a kétmillió forintot a Diós árok és az Arató utca vihar utáni helyreállításának költsége. Kisebb a kár az Evetke úton, a Moha utcában és a Dániel közben, az útbeszakadások és a szegélyek javítása azonban összességében így is előreláthatóan több mint másfél millió forintba kerül.
Elvitte az útpadkát a víz a Zugligeti úton, a Harangvölgyi út és a Libegő alsó végállomásánál kialakított parkoló között, azonban ebben az esetben nem az esőzések okozták a bajt. Május végén ugyanis a Zugligeti úti iskola melletti, üres, állami tulajdonú telken egy forrás tört a felszínre, amelynek vize azóta is akadálytalanul folyik végig a Zugligeti úton.

(m.)

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide. 
Az év belsőépítésze díjátadó a MOM-ban

A Laki Péter által 1998-ban alapított díj immár tizennegyedik alkalommal került átadásra, melynek ünnepélyes keretét idén a MOM Kulturális Központ biztosította. A 2012. évi díjazott Csavarga Rózsa lett.

Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia