hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Legyen_a_Hegyvidek_igazi_otthona_az_itt_eloknek

Nem a kétszintű közigazgatással van baj, hanem azokkal az emberekkel, akik korrupttá tették a főváros működését, akik nem a budapesti emberek érdekében dolgoztak, hanem a „nokiás dobozokkal” foglalkoztak – mondta lapunknak Pokorni Zoltán, a Hegyvidék negyedszerre megválasztott országgyűlési képviselője. Pártja, a Fidesz elsöprő győzelmét követően arról kérdeztük a polgármestert, hogy az új kormány első intézkedései nyomán milyen változásokra számíthatnak az itt élők.

Az óvodai élet szívhez szóló pillanatait megörökítő fotókból nyílt kiállítás a polgármesteri hivatalban. Az óvodapedagógusok által készített fényképeken a gyerekek mindennapjai elevenednek meg.

A végéhez közeledik a Dániel lépcső rekonstrukciója. A közel négyméteres szintkülönbséget áthidaló, az intenzív forgalom miatt mára meglehetősen elhasználódott lépcsőszakaszt teljesen újjáépítik. Hamarosan további munkálatok kezdődnek a Dániel úton, a tervek szerint a Vianova Zrt. a nyár elején újraaszfaltozza a járdát a Dániel tér és a Zalai út között.

 

Megszűnt az ingyenes parkolás a Csörsz utca–Alkotás utca-csomópontnál. A Novotelhez vezető, évek óta lezárt bekötőút torkolatát a járdaszinthez igazították, a megemelt szegélyhez parklásgátló pollereket telepítettek.

Hosszú évek óta próbálja rendezni a Farkasréti temetőt átszelő Denevér út közlekedését az önkormányzat. Szerették volna kiszélesíteni az útszakaszt, azonban nem sikerült megállapodni a szükséges területcseréről, így a környéken élők kérésére várhatóan egyirányúsítással teremtik meg a biztonságos gyalogos és autós közlekedés feltételeit.

A múlt évihez hasonlóan az idén is megrendezik a Hegyvidéki Ízkavalkádot. A főzőfesztivál május 15-én 10-től 13 óráig tart, és ezúttal is meghívott csapatok készítenek jobbnál jobb, ízletesebbnél ízletesebb ételeket.

Nepszeruek_a_keruleti_iskolak

Évek óta folyamatosan nő az iskolaköteles gyerekek száma a Hegyvidéken. Az országos átlagtól eltérő kedvező demográfiai helyzet 2010-ben sem változott, az önkormányzati fenntartású általános iskolákba a tavalyinál többen iratkoztak be. Az intézmények népszerűségi rangsorát a Tamási Áron és a Virányos iskola vezeti.

 

A művész saját tervei alapján egy év alatt készült el a Kis-Sváb-hegy lábánál álló villaépület, amely hosszú éveken át otthont jelentett az Európa-szerte ismert Barabás Miklósnak. A Városmajor utca 44. alatti épületet a Hegyvidéki Önkormányzat méltó módon felújította a közelmúltban.

A Felső-Krisztinavárosi Gitáros Együttes, közismert nevén FEGE 1990-ben alakult. A Hegyvidéki Napok keretében május 15-én 15 órakor lép fel az idén húsz éve szolgálatot teljesítő zenekar.


Punkosdi_Bucsu_a_Svabhegyen

Hagyományaihoz híven ebben az esztendőben is Pünkösdi Búcsúra invitálja a kerületi polgárokat a kerületi német kisebbségi önkormányzat. A háromnapos rendezvényen most először nem lehet jelen Dicsőné Helmly Mária alapító elnök.

 

 

Tisztelt Hegyvidéki Polgárok!

Kerületünk hagyományosan gazdag olyan sokszínű rendezvényekben, amelyek lehetőséget és alkalmat nyújtanak az itt élőknek az együttlétre, közös családi kikapcsolódásra, a kerületben élők lokálpatriotizmusának erősítésére. Három éve döntöttünk úgy, hogy a programokból jó néhányat Hegyvidéki Napok néven, szabadtéri fesztivál keretében rendezünk meg, amelyet ezúton is szeretnék figyelmükbe ajánlani.
Több napon át, több helyszínen kulturális és sportrendezvényekkel, gyermekprogramokkal, koncertekkel, kiállításokkal, vetélkedőkkel, borkóstolóval és főzőversennyel, gasztronómiai bemutatókkal várjuk a kerület lakosait. Bízom benne, hogy mindenki megtalálja e gazdag kínálatból az őt leginkább érdeklő rendezvényt, és azt remélem, hogy a Hegyvidéki Napok ünnepi forgataga nemcsak a felhőtlen szórakozásról szól majd, de egyben erősíti is az összetartozás és a szolidaritás érzését kerületünk lakosai között.
Szeretettel várunk mindenkit a harmadik Hegyvidéki Napok fesztivál rendezvényein!

Pokorni Zoltán polgármester

Lakóközösségek számára írt ki kertszépítő pályázatot a Hegyvidéki Önkormányzat. A „Tiszta udvar, rendes ház” eredményhirdetését május 15-én 11 órakor rendezik a Gesztenyés kertben.

Népviseletbe öltözött gyerekek veszik birtokba a Sportmax nagyszínpadát május 15-én 18 órától. A Virányosi Közösségi Ház szervezésében megrendezett XIV. Hegyvidéki Néptánc Fesztiválon öt kerületi iskola táncosai és énekes szólistái lépnek fel. A rendezvényen adják át a Hegyvidék Díszpolgára címet.

Ünnepi kiállítással emlékezik Barabás Miklós születésének 200. évfordulójára a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény és Galéria. A jeles alkalomra a Magyar Vízfestők Társaságának tagjai hozták el munkáikat a Barabás Villa kiállítótermébe.

Harmadik alkalommal rendezik meg a Hegyvidéki Napok keretében a Barangoló Hegyvidék elnevezésű helytörténeti, helyismereti túrát. Az idén először teljesítménytúraként is lehet teljesíteni a távot május 16-án.

A bűnmegelőzésben és a rendvédelem területén működő szervek mutatják be tevékenységüket a Gesztenyés kertben és a Sportmax kertjében május 15-én délelőtt 10-től este 9-ig. A látványos szakmai bemutatókkal, gyermekfoglalkozásokkal, szabadtéri játékokkal és szórakoztató műsorokkal tarkított Közrendvédelmi családi napot sokak örömére és kívánságára az idén is Demjén Ferenc koncertje zárja.

Nézze meg, mások mennyire felkészültek a kerületi tudnivalókból: május 15-én 13 órakor a Csörsz utcai Sportmaxban rendezik a „Ki tud többet a Hegyvidékről?” helytörténeti és helyismereti vetélkedő döntőjét, amelynek során villámkérdésekkel dől el, ki viszi el a fődíjat!

Folytatodik_a_keruleti_utak_felujitasa

Márciusban megkezdődtek a nagyfelületű útfelújítások a kerületben. A Szanatórium utcát, illetve az Agancs utcát már átadták a forgalomnak, a Kútvölgyi lejtő aszfaltozása jelenleg is zajlik.

„Megtáncoltatunk mi mindenkit, kicsit és felnőttet, s terveink szerint olyan fergeteges műsort adunk a Hegyvidéki Napokon, hogy szem nem marad szárazon a sok nevetéstől – mondja Buda Tímea, az Alma együttes menedzsere. – Reméljük, most is olyan sokan kíváncsiak lesznek ránk, mint amihez a kerületben hozzászoktunk. Nagyon számítunk a gyerekekre, mert sok meglepetéssel készülünk, ahogy a felnőtteknek is.” Az Alma együttes a Közrendvédelmi családi napon lép fel május 15-én 15 órától.

Parkolo_a_hulladeklerako_helyen2

Úgy tűnik, nem mindenkinek tetszik, hogy az FKF Zrt. tavaly megszüntette a Zugligeti úti zöldhulladék-lerakót, ugyanis a terület tisztaságára ügyelő kamerák egyikét nemrégiben megrongálták. Végleges megoldásként az önkormányzat úgy döntött, hogy a hulladéklerakó helyén parkolót alakít ki.

 

csik-zenekar-www.csikband.hu

„Lehetőség szerint igyekszünk úgy alakítani a fővárosi fellépéseinket, hogy egy-egy kerületbe ne menjünk gyors egymásutánban többször, nehogy ránk unjon a közönség – árulta el Csík János, a Csík zenekar vezetője. – Nagyon örülünk, hogy a Hegyvidéken is megmutathatjuk magunkat, és őszintén reméljük, a közönség is boldogan fogad majd bennünket.” A Csík zenekar a Kilátó Fesztivál záró rendezvényén, az utcabálon húzza majd a talpalávalót május 16-án 17 órától.

A segítséggel élők társadalmi integrációjának elősegítését, a hátrányos helyzetű emberekkel szembeni előítéletek csökkentését tűzte ki céljául az országos Kapcsolda program. Ennek érdekében igyekeznek összehozni a mozgás- és látássérült, enyhén és középsúlyosan értelmi fogyatékos gyerekeket egészséges társaikkal. Áprilisban a Hegyhát úti iskola tanulói tölthettek el egy napot a Semmelweis gyakorlóiskolában.

Hegyvideki_Napok_megmozgatjak_a_keruletet

Gazdag sportprogramokkal várja a XII. kerületi Szabadidősport Központ a Hegyvidéki Napok látogatóit. Közkívánatra megismétlik a tavaly nagy sikert aratott nyílt duatlonbajnokságot, míg a Sportmax Hegyvidékben és a Libegő felső végállomásánál felállított színpadokon a Hegyvidék SE szakosztályai, a művelődési központok tanfolyamai és a kerületi iskolák tanulói szórakoztatják a közönséget. A rendezvény idején szombat délután a kerületi polgárok előzetes regisztrációt követően ingyen használhatják a Sportmax uszodáját.

Rekordnevezés érkezett a hagyományos kispályás kerületi labdarúgó-bajnokságra. A Hegyvidéki Diákolimpia keretében megrendezett küzdelemsorozaton nyolc kategóriában tizenkét iskola csapata lépett pályára. Bár még mindig többségben vannak a fiúk, a felső évfolyamos lányoknál az idén is sikerült két fordulót rendezni.

A rákos megbetegedések többsége rendszeres szűrővizsgálatokkal, valamint egészséges életmóddal megelőzhető, illetve gyógyítható. Erre hívták fel a figyelmet azok az előadások, amelyek a Nemzeti Rákellenes Nap alkalmából rendezett konferencián hangzottak el a Szent János Kórházban.

A kéz és a körmök állapotának fontosságáról tartott előadást dr. Szolnoki Lajos háziorvos a Hegyvidéki Egészségklub találkozóján. A szakember szerint a végtagok vizsgálatával pontos diagnózis nyerhető a szervezetet megtámadó betegségekről.

A Kék Golyó utca egyik szép, ámde bérházában lakik két ember, akikhez talán jobban illene egy kertes otthon az erdő szélén, hatalmas zöldterülettel. Hiszen mindenük a természet. Rozsnyai Margit pszichológus, Szabados Tamás operatőr. Ők ketten nemcsak együtt élnek immár két évtizede, de – nagyon eltérő foglalkozásuk ellenére – együtt is dolgoznak. Természetfilmeket készítenek szinte megszállottan ebben a rohanó, a természet szépségét lassan elfeledő világban. Olyan filmeket, amelyek megtanítanak újra látni, érezni és megállni.

Vízvonal címmel nyílt időszaki kiállítás a Zölderdő Óvoda Lépcsőház Galériájában. A tizenkét alkotáson a víz útját követhetik nyomon a látogatók.

A szobában előnevelt, vagy a pincében, garázsban telelő erkélyládákban élő fűszerek életében a következő fontos esemény a szabadba helyezés. Mint minden esetben, itt is sok a hibalehetőség, amely veszélyezteti a teraszon, erkélyen vagy ablakpárkányon betakarítható fűszertermést és a növények nevelésébe fektetett munkát.

A címbeli szlogennel adunk új lendületet a tavaszi fogyókúrás javaslataink, receptjeink második fejezetének. Ezúttal azt indítványozzuk, hogy engedjenek szabad teret a fantáziájuknak. Az alábbi salátákból némi fejszámolás után és az előző részben ismertetett számarányok figyelembevételével mindenki összeállíthatja a „kibírhatósági” menüsorát, különös tekintettel a főfogásra, avagy az ebédre. Amikor pedig már elegünk van a salátákból, jólesik egy tál laktató leves, amely megkönnyíti a napi folyadékbevitel teljesítését.

Sikerült a duplázás! A BSE női röplabdacsapata megvédte bajnoki címét, miután a fináléban összesítésben 3–0-ra legyőzte a Vasast. Nyári Sándor tanítványai korábban már a Magyar Kupát is megszerezték, azaz tökéletes szezont produkáltak.

Megérkezik a kemény szibériai tél
A Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint a helyi szervezeteknek, intézményeknek és a polgároknak is fel kell készülniük az Országos Meteorológiai Szolgálat által a hét végére előre jelzett sarkvidéki hidegre és hó-helyzetre.
Urbanizált vaddisznók a Hegyvidéken

Egyre gyakrabban fordul elő, hogy vaddisznók jelennek meg az erdő közeli hegyvidéki utcákon, kertekben. Különösen az Irhás árok és a Normafa környékén nőtt meg érezhetően a hívatlan látogatók száma. A kellemetlen találkozások elkerülése érdekében mindenesetre az önkormányzat megtette az első szükséges intézkedéseket.

Változások a parkolásban – hat zóna a XII. kerületben

Január másodikán kezdi meg a 2012-re szóló lakossági várakozási hozzájárulások kiadását az önkormányzat, a tavalyi évhez hasonlóan érkezési sorrendben fogadják az ügyfeleket. Újdonság, hogy a képviselő-testület döntése értelmében a XII. kerület parkolási övezetét hat részre osztották. Az engedélyek kizárólag a lakhely szerinti parkolási zónában érvényesek.

Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Néhány hónap alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Januártól kibővítve, heti 27 órában várjuk hívásaikat!
hegyvidekujsag-ypsylonmedia