hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2010. november 30.

Füles és a hegedűk

Fules_es_a_hegeduk

Szellemes, kedves, vicces, humoros, meglepő, játékos – számtalan hasonló jelzővel lehetne illetni azt a kiállítást, amely nemrég nyílt a polgármesteri hivatal földszintjén. Tóth „Füles” József fotókiállításán a hegedűk sajátos módon – ha nem is szólaltatják, de – jelenítik meg a zenét. A Rekviem című képen például a gyászkoszorús, fekete, koporsót idéző hegedűtok önmagáért beszél, csakúgy, mint a cigányszoknyába öltöztetett hegedű, Czinka Panna. A Nyitányt a tojásból kikelő hegedű, a Kortárs zenét pedig az eltorzított hegedű jelképezi. Nem volt meglepő, hogy a megnyitón nem a szavak, hanem a hegedű kapta a főszerepet is: a Solti György Zeneiskola ifjú növendékei adtak – nagy sikerrel – rövid koncertet.
A számtalan díjjal kitüntetett fotóművészt közel ötven éve ismeri a közönség. Reklámfényképész volt, több évtizeden át különböző lapoknál, magazinoknál dolgozott képszerkesztőként. A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete választmányának elnöke 2005-től, kiállításai 1966 óta rendszeresek.

Hadd kezdjem egyszerre két kérdéssel: miért Füles? És miért hegedűk?

– A Füles már nagyon régóta a becenevem, sokan nem is tudják, valójában hogy is hívnak. Amikor hatévesen a legeslegelső tanítási napon beléptem az iskolába, egy osztálytársam rögtön elkiáltotta magát: nagy fülű! Ez a „nagy fülű” egy hét alatt „Füles”-sé szelídült és rajtam is ragadt, ma már elválaszthatatlan tőlem. Sokan a „Tóth József”-ről nem is tudják, hogy én vagyok, de ha meghallják, hogy a Füles, akkor azonnal beugrik nekik, hogy rólam van szó. A hegedűk? Az régi, nagy szerelem, hiszen mondhatni, igazi zenebolond vagyok, különösen a klasszikus zenét szeretem. Ez az egyik oka annak, hogy jó kapcsolatom alakult ki a dunakeszi zeneiskolával. Ez A hegedű mosolya című kiállítás valójában nekik készült, meglepetés gyanánt.

Milyen technikával készültek a képek?

– Régen ezt montázstechnikának neveztük, és rajz alapján legyártott alkatrészekkel fotóztuk össze a különböző elemeket. Ma már nagyban megkönnyíti a dolgunkat a számítógép, a photoshop program.

Hol és mikor láthatja legközelebb a közönség a képeit?

– Nem is olyan sokára, december huszonkilencedikén nyílik a következő tárlatom a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban. A Legendás manökenek című kiállítás a hetvenes, nyolcvanas évekbe viszi vissza a látogatót. Akkoriban nagy divatja volt a plakátnaptárnak. A kiállításon ezeknek a naptáraknak a szereplőit, az akkori hírességeket idézzük meg.

AI

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide. 
Az év belsőépítésze díjátadó a MOM-ban

A Laki Péter által 1998-ban alapított díj immár tizennegyedik alkalommal került átadásra, melynek ünnepélyes keretét idén a MOM Kulturális Központ biztosította. A 2012. évi díjazott Csavarga Rózsa lett.

Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia