hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Immár tizedik éve ősszel a pedagógusok meglátogatják valamelyik budai iskolát, hogy megismerjék annak életét, egymás munkáját, és betekintést kapjanak a munkájukat is érintő folyamatokba. Ezúttal a Városmajori Gimnázium fogadta a szakmabelieket a kétnapos rendezvényen. Az önkormányzat és a Hunniareg Pedagógiai Intézet közös szervezésében a pedagógusok plenáris ülésen és bemutatóórákon vettek részt, a Hegyvidék diákjai pedig rövid műsorral készültek.

A Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat az alábbi, tulajdonában álló lakások nyílt versenytárgyalás útján történő értékesítésére pályázatot hirdet.

Európai uniós pályázati források igénybevételével Magyarország második legnagyobb teljesítményű napenergia-erőművét építi fel a Zalai úti bölcsőde és óvoda épületének tetején az önkormányzat. Az intézmény fogyasztásán felül megtermelt elektromos áramot visszatáplálják az ELMŰ hálózatába.

Tizenket_ut_ujult_meg_2010-ben

Összességében teljesítette az idei évre szóló vállalásait az önkormányzat, az út-, járda- és lépcsőfelújításoknál gyakorlatilag nincsenek jelentős elmaradások – hangzott el a Hegyvidéki Útfejlesztési Testület októberi ülésén. A tanácskozáson kiderült: a kerület szűkös anyagi helyzete ellenére jövőre is folytatják a fejlesztéseket, a gyalogos, illetve autós közlekedés biztonságát veszélyeztető burkolathibákat pedig soron kívül kijavítják.

A_szabadsag_nem_orokolheto

Az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére ünnepi megemlékezést tartott a Hegyvidéki Önkormányzat. A Barabás Villában rendezett ünnepség keretében kitüntetéseket vehettek át a kerület oktatási, sport- és közművelődési intézményeinek kiváló dolgozói.

 

Letettek_a_MOM-beruhazas_alapkovet

Pokorni Zoltán polgármester ünnepélyes keretek között elhelyezte a MOM-beruházás alapkövét. Az eseményre az építkezés legmélyebb pontján, a Sirály utca lezárt szakaszán került sor, ahol felszín alatti mélygarázs és rendezvényterem készül.

Figyelik_az_iskolai_hianyzasokat

A szeptember elsejétől érvényes szabályozás szerint ötven óra igazolatlan hiányzás elérése után az illetékes gyámhatóság mérlegelés nélkül felfüggeszti az iskoláztatási támogatás – korábban családi pótlék – folyósítását, ezzel párhuzamosan védelembe veszi a gyermeket.

Nemes ékszerekkel, finoman megmunkált fémből készült dísztárgyakkal találkozhatnak az ügyfelek néhány hétig a polgármesteri hivatalban. A kifejezetten a tárlat kedvéért felállított különleges üvegvitrinekben Reményi Katalin ötvösművész munkái láthatók.

Polgár Ildikó keramikus egyik méltatója egyszer azt írta, hogy „porcelánmunkái fölött különös csend lebeg. Az emlékezés csendje.” Ám ha az ember elbeszélget e különös alkotások megálmodójával, hamarosan rájön, a keze alól kikerülő tárgyak égetett felszíne alatt az öröm és bánat, a születés és elmúlás, az élet egyszerű és bonyolult hangképei tombolnak. Ami közös bennük – minden mű mögött ott él a gondolat. S ha jól odafigyelünk, ez a gondolat sosem csendes…

Különleges lakberendezési tárgyak, finom kávé és sütemények, természetes alapanyagokból készített pékáru – mindezt egy helyen kínálja a Németvölgyi út és a Királyhágó tér találkozásánál megnyílt Villa Bagatelle.

Epitsunk_kozosen_betlehemet22

Tavaly karácsonykor számos betlehem tette hangulatosabbá a Hegyvidéket. Pokorni Zoltán polgármester felhívására iskolák, óvodák, templomi közösségek, helyi önszerveződő lakóközösségek, felnőttek és gyerekek együtt alkottak, megörvendeztetve ezzel nemcsak saját magukat, de valamennyi hegyvidéki polgárt is. Az ünnep elmúltával sokan írásban is visszaemlékeztek a betlehemkészítés és –állítás dolgos napjaira, melynek idején szoros kapcsolatok, barátságok is szövődtek. Négyoldalas összeállításunkban ezeket az írásokat gyűjtöttük egybe. A hangvételük szubjektív és bensőséges, mégis hűen visszaadják a közösséggé kovácsolódás élményét, az alkotás örömének megélését. Nem titkolt reményünk, hogy a visszaemlékezések hatására ebben az esztendőben is minél többen jelentkeznek a felhívásra – hadd díszítse ismét sok szép betlehem a Hegyvidék utcáit, égjenek újból az öröm fényei!

Aki_nem_tervez_sikert_az_a_sikertelenseget_tervezi

Az USA ünnepelt fitnesz- és táplálkozási szakemberének jelszava a címbeli mondat. Rehan Jalali a hollywoodi Táplálék Kiegészítő Kutatóalapítvány elnöke, sporttudományi szakkönyvek szerzője, televíziós műsorvezető, népszerű motivációs előadó. Ügyfelei közé tartoznak Oscar-díjas színészek, Emmy- és Grammy-díjjal kitüntetett tévésztárok és zenészek, profi élsportolók. A Hegyvidéki Fitparádén beszélgettünk vele a Sportmax csarnokában.

Az egynyári növényeket tavasszal szoktuk megvásárolni palánta formájában, és virágzás után kidobjuk őket talán már ősszel, vagy legkésőbb az elfagyott maradványaikat tavasszal. De előfordul, hogy a különösen szépen virágzó töveket szeretnénk még egy kicsit tovább megőrizni. Ilyenkor menekítjük őket a szoba védett világába.

Régi gyógyászati eszközöket, orvostörténeti dokumentumokat, valamint a magyarországi ápolórendek öltözékét bemutató bábukat láthatnak az érdeklődők a Szent János Kórházban nyílt múzeumban. A tárlat dr. Katona József főorvos gyűjtőmunkáját dicséri.

A Helytörténeti Esték előadássorozat legutóbbi vendége Sovák Jenő volt. Az egykori kerületi nemzetőr izgalmas és szomorú emlékeket idézett fel a forradalomról és az azt követő megtorlásról.

Hegyvidéki egésznapos kosárlabda forgatag: streetball, dobóversenyek, ügyességi és interaktív játékok november 14-én a Sportmax Hegyvidékben. Kezdés 10 órakor. A kerületi lakosok számára a belépés és a részvétel díjtalan.

A hagyományokhoz híven idén is megrendezte tanévkezdő családi sportnapját a Zugligeti Általános Iskola. Diákok, tanárok és szülők játékos versenyeken, vidám erőpróbákon mérték össze ügyességüket.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide. 
Az év belsőépítésze díjátadó a MOM-ban

A Laki Péter által 1998-ban alapított díj immár tizennegyedik alkalommal került átadásra, melynek ünnepélyes keretét idén a MOM Kulturális Központ biztosította. A 2012. évi díjazott Csavarga Rózsa lett.

Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia