Valakinek csupán végig kell hallgatnia a Tuba Tóbiás mesés zenejáték CD-lemezét, máris egyfajta élménylenyomatot kap Lukácsházi Győző pályafutásáról. A tubajátékos a szimfonikus zenekar hátsó soraiban foglal helyet, a koncertlátogató közönség csak annyit hall muzsikájából, hogy um-pa um-pa um-papa. Van, akinek ez elég, más játékos ennél többet akar, szólószerepre vágyik. A mese tanulsága kétélű. Tóbiás megtanulja, a tuba bassz-menete éppen olyan fontos a zenekar számára, mint bármely más hangszer játéka. A művész egyéniségétől, lelkialkatától függ, merre lép. Tuba Tóbiás a zenekar mellett dönt.
Ha a rossz idő miatt nem lehet lemenni a játszótérre, hová vigyék gyermekeiket az anyukák? Egy édesanya megoldást kínál a Városmajor környékén élők számára: Tündérkert néven baba-mama kávézót alakít ki a szabadtéri színpadnál.
Még hetekig tart a gázvezetékrendszer felújítása a Béla király úton. A kivitelezőnek legkésőbb szeptember 20-ig kell befejeznie a munkát a fontos hegyvidéki gyűjtőúton.

Száz év. Az egyszerű, kerek szám mögött hihetetlenül kanyargós múlt rejlik, legalább annyira, mint amilyen kacskaringósak azok a lépcsők, amelyek felvezetnek Budapest legszebb pontjára, a város tetejére. Rengeteg nehézség, akadály, tragédia, emberi gyarlóság és emberi nagyság kísérte végig a kilátó históriáját, amely az idén e szép évfordulóhoz érkezett. A Hegyvidéki Önkormányzat méltó módon kíván megemlékezni a születésnapról, szeptember 10. és 12. között gazdag programsorozat vár mindenkit, aki a mi öreg, kedves építményünkkel közösen szeretne ünnepelni. Négyoldalas összeállításunkban felidézzük az Erzsébet-kilátó és környéke történetét, valamint elolvashatják a Kilátó-fesztivál részletes programját.
A közelmúltban három fontos kerületi útszakaszt adtak vissza a forgalomnak. A Kikelet, a Bíró és a Szoboszlai utcában az útpálya teljes felületét újraaszfaltozták. Befejeződött a Szent János Kórház előtti terület rendezése, a parkolóhoz vezető utat mindkét oldalon átépítették.
A fővárosi kerületek között elsőként a Hegyvidék megalkotta saját klímastratégiáját. A terv a klímatudatosság erősítésére helyezi a hangsúlyt, de szó esik arról is, hogyan lehet alkalmazkodni a klímaváltozás várható hatásaihoz, miképpen csökkenthető az üvegházhatású gázok kibocsátása, és milyen finanszírozási lehetőségei vannak a szükséges intézkedéseknek.
Idén minden eddiginél több virágos növény díszítette az önkormányzati kezelésű közterületeket. A parkokba, játszóterekre és utak melletti ágyásokba ültetett közel húszezer tő egynyári virág helyére szeptemberben téltűrő fajták kerülnek.
Jelentős fejlesztéseket hajtott végre a kerületi oktatási intézményekben az önkormányzat. A szokásos nyári karbantartási feladatok elvégzése mellett új játszórészeket alakítottak ki a szeptembertől teljes létszámmal működő Csikó tagóvodában és a Mesevár Óvodában, valamint felújították a Süni Óvoda teljes homlokzatát.
A címben foglalt valamennyi állítással lehet vitatkozni, hiszen nem mindenki számára illat például a cickafark szaga. Haszonnövénynek sem nevezhetők a szó eredeti értelmében, bár kétségkívül hasznosak. És nem kizárólag a kertből, hanem a közterületekről, illetve a kerület rétjeiről, erdőszéleiről is hozzájuthatunk némelyikükhöz.
A Városmajor környékén működő oktatási intézmények régóta várnak arra, hogy a park közbiztonságát javító, tervezett fejlesztések elinduljanak. Az iskolakezdettel együtt a diákokat érintő közbiztonsági problémák ismét előtérbe kerültek – különösen azok a szülők aggódnak, akiknek gyermeke már egyedül közlekedik.

A Hegyvidéki Önkormányzat háromnapos rendezvénysorozattal ünnepli a János-hegyi Erzsébet-kilátó évszázados születésnapját. Szeptember 10-12. között gazdag programokkal várnak minden kedves érdeklődőt!
Rosszul kezdte élvonalbeli szereplését a TFSE-Hegyvidék SE női labdarúgócsapata. A tizenkettedik kerületi egyesület három vereséggel jelenleg az utolsó helyen szerénykedik az első osztályban, de Dénes András, a klub szakágvezetője tudja, hogy a keret többre hivatott ennél.
CBA Príma néven új élelmiszerbolt nyílt a Királyhágó téren. A mintegy százmillió forintos beruházás eredményeképpen nagyobb lett az eladótér, és a homlokzat is megújult a ház első emeletéig.
„Ti vagytok a föld sója” – ez a mottója az immár negyedik alkalommal útjára induló Szakrális Művészetek Hete programsorozatnak. A Hegyvidék is számos kulturális eseménnyel veszi ki részét a szeptember 17-től 26-ig tartó rendezvényből.
Szeptemberben jelenik meg az önkormányzat legújabb tematikus kiadványa. Az Utak a Hegyvidéken az elmúlt négy esztendő útfejlesztéseinek bemutatása mellett praktikus információkkal és számos helytörténeti érdekességgel is szolgál, valamint szakemberek segítségével válaszol az utakkal, parkolással, kátyúkkal kapcsolatos leggyakoribb kérdésekre.
Talán nem véletlen, hogy a Föld légkörének és a bioszférának a rezgése éppen 7,8 Hz volt, amikor Schumann felfigyelt a jelenségre. A Földünk változó forgási sebességével elhangolódó rezonancia most 8,3 Hz, ami magyarázat lehet sok, manapság az egész világon észlelhető kedvezőtlen változásra: egyre több az allergiás betegség, a rosszindulatú daganat, támadnak a vírusok, baktériumok. Minderről a Hegyvidéki Egészségklub előadásán esett szó.
Pokorni Zoltán polgármester kezdeményezésére szeptembertől minden hónap utolsó szombatján ingyenes egészségügyi szűréseken vehetnek részt a kerületi polgárok a Szent János Kórházban. Minden alkalommal más betegségcsoport vizsgálatát végzik el.
Óriási traumát okozhat a családban egy gyermek drogfüggősége, mégis ritkán merünk nyíltan beszélni erről a témáról. Az őszinte párbeszéd elősegítése érdekében szeretnénk ráirányítani olvasóink figyelmét a probléma súlyosságára, tanulságos egyéni sorsokat mutatunk be cikksorozatunkban. Ezúttal egy szülő beszél arról, hogyan döbbent rá gyermeke drogfüggőségére.
Anyagilag is hozzájárul az ezerhektáros kerületi erdőket kezelő Pilisi Parkerdő Zrt. munkájához az önkormányzat. A támogatásnak köszönhetően az idén egy vadonatúj kötélpálya épült az Anna-réten, folytatódott a Normafa környezetének felújítása, valamint a Szilassy úti fasor rehabilitációja.

A Hegyvidéki Önkormányzat háromnapos rendezvénysorozattal ünnepli a János-hegyi Erzsébet-kilátó évszázados születésnapját. Szeptember 10-12. között gazdag programokkal várnak minden kedves érdeklődőt!
Az önkormányzat jóvoltából a nyár folyamán több turnusban fogadtak árvíz sújtotta területekről érkező gyerekeket a hegyvidéki oktatási intézmények. Augusztus közepén a kerület szántódi üdülőjében a Tamási Áron iskola látott vendégül huszonhárom ónodi iskolást, míg a Mackós Óvodában tizenkét kisgyermek vakációzott.
A Budapest XII. kerület, Hegyvidéki Önkormányzat a tulajdonában álló, üres, nem lakás céljára szolgáló helyiségek ötéves időtartamra szóló bérbeadására pályázatot hirdet a 2010. szeptember 7-től 2010. szeptember 21-ig terjedő időszakban.
Az idén minden eddiginél izgalmasabb sportrendezvények várnak a hegyvidéki gyerekekre – derült ki azon a tanévnyitó megbeszélésen, amelyet a XII. kerületi Szabadidősport Központ tartott a helyi iskolák testnevelői számára. A találkozón az új tanév sportprogramjaival, valamint a most már két évfolyamot érintő mindennapos testnevelés órával kapcsolatos teendőkről esett szó.
A környéken élők kérését is figyelembe véve építteti át a Denevér utat az önkormányzat. A biztonságos gyalogos és kerékpáros közlekedés feltételeinek megteremtése érdekében a szűk keresztmetszete ellenére jelentős átmenő forgalmat elvezető útszakasz egyirányúvá válik a Hóvirág út felé.
Szeptember 19-én immár tizedik alkalommal vehetik fel a versenyt az „Előzd meg a fogaskerekűt!” futó-, kerékpáros és teljesítménytúra-viadal résztvevői a menetrend szerint közlekedő BKV-járattal. A jubileum apropóján meglepetésprogramokkal várják a kerület legnagyobb szabású sporteseményére érkezőket.
Eredményes nyarat tudhat maga mögött az önkormányzat Fülemile úti napközis tábora. Az általános iskolákban meghirdetett mindennapos testnevelés folytatásaként a vakáció idején a játék mellett minden eddiginél több sportprogramon és kiránduláson vehettek részt a gyerekek.
Mintegy tizenötmillió forint vissza nem térítendő támogatást osztott szét az idei kerületi értékvédelmi pályázatra jelentkezők között az önkormányzat. A szakemberekből összeállított bírálóbizottság értékelése szerint a beadott huszonöt pályázatból tizennyolc felelt meg a kiírásnak.
Kezdődik az iskola, sokasodik a munka? Nincs időnk a főzéssel vacakolni? A „mi jót együnk gyorsan, könnyen?” probléma csak mondvacsinált ebben a nyár végi zöldség- és gyümölcsbőségben. A piacok standjai, az üzletek polcai még roskadoznak az elmúlt évszak ajándékaitól. Nem kell más, csak kis fantázia és egy csipetnyi szeretet, hogy finomabbnál finomabb falatokat készítsünk.
A vallási áhítat és a művészi ihlet hasonló érzésvilágból fakad – vallja Breznay András, a Hegyvidéki Nemzetközi Művésztelep vezetője. Ennek megfelelően a legnagyobb múltú fővárosi művésztelepre meghívott vendégek az idén szakrális témájú alkotásokat készítettek.
Különleges sportprogramokkal várja az érdeklődőket a százéves Erzsébet-kilátó tiszteletére megrendezett ünnepségsorozaton a XII. kerületi Szabadidősport Központ. A tavalyi nagy sikerre való tekintettel az idén újra megrendezik a „Fuss a csúcsra” kilátófutást, amin a gyermek, ifjúsági és felnőtt kategória mellett ezúttal külön értékelik a három év alatti kisgyermekkel együtt versenyzőket. Újdonság a „Tekerj fel” kerékpáros verseny, az 5,5 kilométeres táv mezőnyét korosztályok szerint indítják, a cél a Libegő Jánoshegyi úti végállomása. A részletes versenykiírások alább olvashatók.
A Laki Péter által 1998-ban alapított díj immár tizennegyedik alkalommal került átadásra, melynek ünnepélyes keretét idén a MOM Kulturális Központ biztosította. A 2012. évi díjazott Csavarga Rózsa lett.
Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató „Hegyvidék – több mint kerület” - csoport.