hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2010. április 6.

Karate-edzőközpont nyílt

Autentikus japán kulturális és harcművészeti központ nyitotta meg kapuit a Győri úton. A Shuhari Dojo egyszerre edzőterem és szellemi találkozóhely, ahol valamennyi japán harcművészeti stílus otthonra lel.

Karate_edzokozpont_nyiltÉveken keresztül működött kényszerű albérletben a Hegyvidék SE. Shuhari karate-szakosztálya, amelynek elődjét huszonegy évvel ezelőtt Turák Péter és Kápolnási Márton alapította. 1999-ben más sportágak képviselőivel létrehozták a Hegyvidék Sportegyesületet, az edzések helyszínei azonban nem változtak: a Budai Középiskola maradt a központ, a szellemi műhely, tanfolyamaikat pedig továbbra is kerületi iskolák tornatermeiben tartották.
Néhány évvel ezelőtt, kis kitérő után, az önkormányzat jóvoltából a Győri út 5–7. alatti pincehelyiségben kaptak helyet. Az akkoriban még romos állapotú termeket tavaly kezdték el felújítani, s bár még korántsem készült el minden, az alapfunkciók már rendelkezésre állnak. Megszületett tehát a kerület egyetlen japán kulturális és harcművészeti központja, a Shuhari Dojo, ahol a testedzés mellett a lélek épülésére is hangsúlyt fektetnek. A távol-keleti építészeti vonásokat magán viselő komplexum büszkesége a nagyméretű tükrös edzőterem, amelyben a versenyzők felkészítése mellett gyerekekkel és amatőrökkel is foglalkoznak. Mindenkit várnak, aki akár hobbiszinten is érdeklődik a keleti küzdősportok és általában a japán kultúra iránt.

Nyílt nap: április 24–25.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide. 
Az év belsőépítésze díjátadó a MOM-ban

A Laki Péter által 1998-ban alapított díj immár tizennegyedik alkalommal került átadásra, melynek ünnepélyes keretét idén a MOM Kulturális Központ biztosította. A 2012. évi díjazott Csavarga Rózsa lett.

Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia