hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2010. április 6.
Tavaszi_takaritas_a_keruletben

Tavaszi takarítás a kerületben

Rekordmennyiség, több mint negyven köbméter szemét gyűlt össze az idei kerülettakarítási akción. A közösségépítő eseményen a Hegyvidék lakói, helyi önszerveződő csoportok és az önkormányzat munkatársai közösen tisztították meg a zöldfelületeket. A legtöbb, kétkonténernyi hulladékot a Gyógyfű utcában szedték össze, de bőven akadt munka a kirándulóhelyek környékén és a főutak mentén is.

A Zugligeti úton, a Libegő alsó végállomásánál vette kezdetét az idei kerülettakarítás, amelyen a polgármesteri hivatal munkatársai, köztük Pokorni Zoltán is részt vett. A polgármester elmondta, hogy a nagytakarítás célja kettős: egyrészt az önkormányzat szeretné, ha a természet tavaszi megújulása a közterületek tisztaságában is megmutatkozna, amit a legjobban közösen, a lakosság segítségével érhetünk el. Van tehát némi nevelő szándék is a kezdeményezésben, hiszen arra ösztönöz, hogy a portákon belül már jól működő tulajdonosi szemlélet a kerítések másik oldalán, az árokparton és az erdőkben is visszaköszönjön.
Pokorni szerint ha csak fele olyan rend lesz a közterületeken, mint a kertekben, már elégedettek lehetünk. Az erre irányuló igény mindenesetre megvan a kerületi polgárokban, amit bizonyít, hogy 2010-ben minden eddiginél több, összesen tizenhat csapat vett részt az akcióban. Egyedül, családostul vagy barátokkal közösen egyre többen csatlakoznak a kezdeményezéshez, mert fontosnak tartják, hogy tegyenek valamit környezetük tisztaságáért. Munkájukat az önkormányzat a szervezésen túl, a szükséges védőfelszerelések, valamint műanyagzsákok biztosításával segíti.
Az eddigi nyolc helyszín a polgárok javaslatára egy újabbal bővült, így összesen kilenc konténert helyezett ki az önkormányzat – emelte ki a kerülettakarítást nyolc évvel ezelőtt megálmodó Péchy László önkormányzati képviselő. Gondoltak azokra is, akik a gyűjtőpontoktól távolabb laknak, az általuk összegyűjtött hulladékot az önkormányzat ingyen elszállította. Az akcióba sikerült bevonni az FKF Zrt.-t, a cég három önfelszedő utcatakarítóval és két nagy teljesítményű mosóautóval tisztította meg a kerület főbb közlekedési útvonalait. A takarítás részeként felszámolták a Gyógyfű utcában (erről szóló cikkünk ezen az oldalon olvasható), illetve a Diós árok mentén, a fogas melletti zöldsávban felépített hajléktalanszállásokat is.
Péchy László elmondta, hóolvadás után minden tavasszal szembesülünk a fák között, árokpartokon, utak mellett elszórt szemét látványával. Bár ennek megszüntetése nem a lakosság feladata, azonban a kerülettakarítás olyan közösségépítő tevékenység, amely után mindenki jól érezheti magát. A legfontosabb tehát az, hogy egy jó ügy érdekében együtt és egymásért dolgoznak a kerületi polgárok.

(mm.)

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide. 
Az év belsőépítésze díjátadó a MOM-ban

A Laki Péter által 1998-ban alapított díj immár tizennegyedik alkalommal került átadásra, melynek ünnepélyes keretét idén a MOM Kulturális Központ biztosította. A 2012. évi díjazott Csavarga Rózsa lett.

Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia