hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2010. április 6.

Ünnep után még jobb!

Ritka az a háziasszony, aki ki tudja számítani, mennyi sonkát vegyen, főzzön, tálaljon húsvétkor. Amikor eltelt az ünnep, a maradékot úgy kell felhasználni, mint újdonságot, mintha el sem tudnánk mást képzelni a család asztalára. Íme, egy ötlet, amelyben a cukkíni is szerephez jut!

Csirkemell sonkában

Mossunk meg, szárogassunk le papírtörlővel 4 darab filézett, lapjában felszeletelt, besózott csirkemellet (kb. 8-10 szelet), majd süssük ropogósra 4 evőkanál felforrósított olajban. Emeljük ki az olajból, csöpögtessük le, fűszerezzük 1-1 kiskanál szárított rozmaringgal és őrölt csípős paprikával. Mindegyik filézett szeletet göngyöljük bele nyers füstölt sonkába, és tegyük félre.
Hámozzunk meg 1 fej közepes vöröshagymát és 2 gerezd fokhagymát, majd ezeket is tegyük félre. Tisztítsunk meg 3 szál közepes sárgarépát, karikázzunk, aprítsunk fel 3 szárzellert, valamint 2 kisebb cukkínit, amelynek csapjuk le a két végét, és hosszában vágjuk fel vékony csíkokra. Az összes zöldséget tegyük egy mélyebb tálba, és az egészet alaposan keverjük össze 2 evőkanál sűrített paradicsompürével, illetve 1,5 deci száraz fehérborral.
Ezután pároljuk üvegesre a félretett kétféle hagymát 2 evőkanál felforrósított olajban, adjuk hozzá a zöldségeket, a paradicsomos-boros masszát, sózzuk, ízesítsük paprikával, és néhány percig együtt pirítsuk. Egy jókora tepsit vagy tűzálló edényt kenjünk ki diónyi vajjal vagy margarinnal, és a boros párolt zöldségeket kanalazzuk át az edénybe. A sonkaszeletekbe bugyolált csirkemelleket fektessük a zöldségekre, és fedő alatt 15 percig pároljuk. A filéket tegyük előmelegített tányérra, és tartsuk melegen. A zöldségekhez adjuk hozzá fél citrom reszelt héját és fél csokor frissen felaprított petrezselyemzöldet.
Végül tálaláskor rakjuk a párolt zöldségköretet a sonkás filék köré. Kísérőként 14 Celsius-fokra lehűtött száraz fehérbort vagy egyéves száraz rosét adjunk.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide. 
Az év belsőépítésze díjátadó a MOM-ban

A Laki Péter által 1998-ban alapított díj immár tizennegyedik alkalommal került átadásra, melynek ünnepélyes keretét idén a MOM Kulturális Központ biztosította. A 2012. évi díjazott Csavarga Rózsa lett.

Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia