hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2010. április 20.

Az élet apró rezdülései

Gyűjteményes kiállítással mutatkozott be a hegyvidéki művészetbarátoknak a Budai Képzőművészek Egyesülete. A Budai Középiskolában megrendezett tárlat képei az élet apró szépségeit elevenítik fel.

Az_elet_apro_rezduleseiA hét évvel ezelőtt tizenegy taggal Pesthidegkúton megalakult Budai Képzőművészek Egyesülete mára harmincnégy műkedvelő és profi művészt tömörít. Tagságuk nagyobb része második kerületi, de egyre többen csatlakoznak hozzájuk a környékről, így a Hegyvidékről is – mondta el a Budai Középiskolában rendezett tárlatuk megnyitóján Tarcsányi Otília. Az egyesület elnöke kiemelte: az ország számos pontján és külföldön is bemutatkoznak, rendszeresen szerveznek alkotótáborokat, illetve klubdélutánokat, ahová meghívják a társművészetek képviselőit. Tevékenységüket igyekeznek a budai régió egészére kiterjeszteni, aminek egyik első lépése a mostani kiállítás.
Dr. Ács Katalin iskolaigazgató köszöntőjében hangsúlyozta: az intézmény márványfolyosóját kifejezetten azzal a céllal hozták létre, hogy a mostanihoz hasonló, rangos művészeti eseményeknek adjon helyet. A válogatás bepillantást enged az alkotás folyamatába, miközben feltárja az élet egyébként sokak számára rejtve maradó rezdüléseit. A műalkotások által közvetített esztétikai és szellemi élmény pedig hozzájárul ahhoz, hogy sikerrel oldjuk meg a szürke mindennapok feladatait.

(em.)

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide. 
Az év belsőépítésze díjátadó a MOM-ban

A Laki Péter által 1998-ban alapított díj immár tizennegyedik alkalommal került átadásra, melynek ünnepélyes keretét idén a MOM Kulturális Központ biztosította. A 2012. évi díjazott Csavarga Rózsa lett.

Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia