Az 1930-as évek végére jelentősen fellendült a turizmus a Svábhegyen, mivel addigra kiépültek azok a létesítmények, amelyek révén minden korosztály és társadalmi réteg talált magának megfelelő elfoglaltságot. Volt teniszpálya, lovarda, golfpálya, hosszú turistautak, kisvendéglők, télen pedig ideális terep a síeléshez.

A régi Svábhegyi Nagyszálló már nem bírta kielégíteni az igényeket, így egymás után épültek az újabb és újabb vendégfogadók. 1937-től négy év alatt tizenegy szálloda épült a Svábhegyen, ezek közül az egyik legnagyobb és legtovább működő a Golf Szálló volt. Építtetője a Budapesti Székesfővárosi Közlekedési Részvénytársaság, amelyet a kortársak csak Beszkártként emlegettek. A cég elsődleges célja az volt, hogy befektetésként kamatoztassa az alkalmazottak részvényeit, valamint hogy megnövelje a fogaskerekű forgalmát. Tervezőnek Lauber Dezsőt, a Budapesti Golf Club titkárát kérték fel, így biztosították, hogy a golfpálya közelében álló szálloda a golfjátékosok érdeklődésére is számot tartson. A tervezésnél fontos szempont volt, hogy a szálloda stílusa ne üssön el a Hegyvidéken megszokott épületekétől, ezért Bereczky László műépítész is segítette Lauber munkáját.

Az 1939-ben átadott épületet a tervezők úgy álmodták meg, hogy Mátyás király korára emlékeztessen. Ez illeszkedett az akkor érvényben lévő kerületnévhez is (Mátyás király város). A szálloda vendéglőjében Molnár-C. Pál festőművész falfestményeken elevenítette meg Hunyadi Mátyás vadászatait budai vadaskertjében. A Golf Szálló teraszairól is csodálatos kilátás nyílt a környékre, azonban a kilátótorony erkélyéről be lehetett látni egész Budapestet. A különböző teraszokon egy időben akár ötszázan is elfértek.

A szállodának huszonhárom szobája volt, ebből kilenc kétágyas, a többi egyágyas. Az utcai homlokzata a régi magyar tornácos házakat idézte, a belsejét pedig a kor modern berendezéseivel szerelték fel: központi fűtés, gumipadlós folyosó, állandó melegvíz-ellátás várta a vendégeket. A Golfot Szendy Károly polgármester avatta fel 1939 májusában. A Vállalkozók Lapja arról számolt be, hogy az épület bérlője a kiváló vendéglátós, vitéz Rohonczy István, akinek a személye garancia arra, hogy a főváros egyik legkedveltebb szórakozóhelye lesz a szálló.

A világháború azonban beleszólt a fejlődésbe, annak ellenére, hogy az épület viszonylagos épségben átvészelte a kegyetlen időket. Az államosítást követően a Vörös Csillag szálló nevet kapta, és az egyik legkedveltebb budai hotel lett a külföldiek számára – magyar szállóvendég szinte nem is juthatott be. A vörös csillag ’56-ban eltűnt a homlokzatról, azonban a forradalmat követően annál nagyobb neoncsillag „ékesítette” a szállodát.

1982-ben a parkjában faházakat építettek, valamint feszített víztükrű, minden évszakban használható medencét alakítottak ki. A rendszerváltáskor, 1989-ben, immár Panoráma Szállóként, teljes körűen felújították, majd nem sokkal később eladták. Ma a libériai nagykövetség működik az épületben, teljesen elzárkózva a külvilágtól, így már nem látható az a sok szép műalkotás, amellyel az egykori közösségi helyiségeket díszítették.

B. A.