hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2010. április 20.

Hegyvidéki sakksiker

Három hegyvidéki kisiskolás is bejutott az Országos Sakk Diákolimpia döntőjébe. A különböző kerületi iskolákba járó ifjú sakkmesterek valamennyien a Tabán Spartacus-Vízművek egyesület igazolt versenyzői.

Hegyvideki_sakksikerÉvek óta pezsgő sakkélet jellemzi a Hegyvidéket, az általános iskolákban egymás után alakulnak a sakkszakkörök, amelyekben a gyerekek már első osztályos kortól megismerkedhetnek a játék alapjaival. A tudatos építkezés a versenyeredményeken és a résztvevők számán is meglátszik. Míg korábban csupán egy-két iskola tartotta fontosnak a nevezést, ma már valamennyi XII. kerületi általános iskola megméretteti magát a különböző kerületi és fővárosi bajnokságokon. Az iskolákban elvégzett munka szerencsére az eredményekben is visszaköszön, hiszen az utóbbi években több kerületi tanuló jutott be egyéniben, illetve csapatban a diákolimpia döntőibe.
Az idén a legkisebbek is kitettek magukért, hiszen az első és második korcsoportos gyerekek mezőnyében hárman bejutottak az Országos Sakk Diákolimpia döntőjébe, amelyet június 4. és 6. között rendeznek meg Debrecenben. A fiúknál a Virányos Általános Iskolába járó Telek Zsigmond, a lányok mezőnyében a Semmelweis Egyetem Gyakorló Általános Iskolát képviselő Vujosevics Eszter, illetve a Zugligeti Általános Iskola tanulója, Fábián Csenge került be a legjobbak közé.

Mindhárom diák az Istenhegyi úton működő Tabáni Spartacus-Vízművek egyesület igazolt versenyzője. Fábián Csenge és Vujosevics Eszter felkészítő tanára Csom Etelka, míg Telek Zsigmondé Sinkovics Péter nemzetközi sakkmester.

mm.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide. 
Az év belsőépítésze díjátadó a MOM-ban

A Laki Péter által 1998-ban alapított díj immár tizennegyedik alkalommal került átadásra, melynek ünnepélyes keretét idén a MOM Kulturális Központ biztosította. A 2012. évi díjazott Csavarga Rózsa lett.

Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia